Nagyszabású nemzetközi versenyt szervezett a csíkszeredai Bridge Over Nations Sportegyesület: május első hetében Tusnádfürdő adott otthont a 3. Nemzetközi Bridzsfesztiválnak. A rendezvény több mint száz versenyzőt vonzott, nemcsak hazai pályáról, hanem Bulgáriából és más európai országokból is érkeztek sportolók.
A verseny célja már a kezdetektől túlmutat a puszta eredménylistákon: a szervezők egy olyan eseményt álmodtak meg, amelyben a sport mellett a közösség, a kultúra és a kikapcsolódás is hangsúlyt kap. Ennek jegyében a résztvevők családtagjaikkal együtt kirándulásokat tettek a környék nevezetességeihez – ellátogattak a Vargyas-szoroshoz, a Hargitafürdői Bagolykőhöz és a Sólyomkőhöz is.
A tusnádfürdői Ciucaș Hotel konferenciaterme igazi bridzsközponttá alakult: itt zajlott a versenyek java része, köztük a ritkaságszámba menő csapatverseny, amely hazánkban csak kevés helyszínen szerepel versenynaptárban. Külföldön, például Bulgáriában, ez a forma számít uralkodónak.
A kétnapos párosversenyen bukaresti siker született: Gabriel Neamțu és Vladimir Văleanu duója bizonyult a legjobbnak. A felvezető versenyt az Emil Pintilie–Dan Enescu páros nyerte, míg a csíki Vidámi István–Magyari Zoltán duó az előkelő második helyet szerezte meg.
A Bridge Over Nations csapata – Simona Darie, Costache Darie, Vidámi István, Magyari Zoltán – tavaly ezüstérmes volt, idén ugyan nem jutott döntőbe, de fontos mérkőzéseket nyerve így is az 5. helyen végzett. Ez is mutatja, mennyire erős és kiegyenlített mezőny gyűlt össze idén Tusnádfürdőn.
Eredmények, helyezések
Pharma Plus csapatverseny: 1. David Calipetre (Konstanca), Dragoș Iordache (Bukarest), Horia Georgescu (Bukarest), Anton Negoescu (Bukarest), 2. Ștefan Iancu (Jászvásár), Adrian Filimon (Jászvásár), Ștefana Mihul (Jászvásár), Rosen Gunev (Bulgária), 3. Ionuț Coldea (Bukarest), Iancu Bacalu (Konstanca), Cornel Teodorescu (Bukarest), Mihai Grigoriu, 4. Viorica Mladin (Bukarest), Valentin Dumitru (Bukarest), Răzvan Constantinescu (Jászvásár), Marcel Mariș (Bukarest), 5. Simona Darie, Costache Darie, Vidámi István, Magyari Zoltán, 6. Bálint Sándor, Toma Doru, Constantin Dobroiu, Băluna Mihai, 7. Szvilen Sztojcsev (Bulgária), Alekoszi Alekszijev (Bulgária), Bogdan Neagu (Bukarest), Valeriu Gheorghe (Bukarest).
Pasta Gyermelyi párosverseny: 1. Gabriel Neamțu (Bukarest) – Vladimir Văleanu (Bukarest) 61,88%-os eredmény, 2. Nadia Văleanu (Bukarest), Stanca-Vass Géza (Bukarest) 59,98%-os eredmény, 3. Ștefan Iancu (Jászvásár), Rosen Gunev (Bulgária) 59,12%-os eredmény, 4. Darian Bogdan Cotescu (Bukarest), Ovidiu Roșu (Bukarest) 57,92%-os eredmény.
Bridge Over Nations párosverseny: 1. Eugen Pintilie (Suceava), Dan Cătălin Enescu (Bukarest) +49,00 IMP, 2. Vidámi István (Marosvásárhely), Magyari Zoltán (Csíkszereda) +45,00 IMP, 3. Răzvan Constantinescu (Jászvásár), Marcel Mariș (Bukarest) +25,00 IMP, 4. Daday Hunor (Csíkszereda), Gombos Csaba (Csíkszereda).
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!