Hirdetés

Rajt a Székelyföld Kerékpáros Körversenyen

Tizenkét csapat százhúsz kerékpárosa áll rajthoz a kedden este kezdődő megmérettetésen. Archív
Fotó: Halmágyi Zsolt

2018. augusztus 06., 20:52

Csapatbemutatóval, majd azt követően az 5,3 km-s prológgal Sepsiszentgyörgyön kedden elkezdődik a 12. Székelyföld Kerékpáros Körverseny.

2018. augusztus 06., 20:52

A szentgyörgyi Szabadság téren, a Tamási Áron Színház előtt felállított színpadon 18 órakor tartják a verseny hivatalos megnyitó ünnepségét, melynek részeként ismertetik a benevezett 12 csapat tagjait, akik elsőként a 19 órakor rajtoló prológon tekernek majd. Az 5,3 km hosszú szakaszt Kovászna megye székhelyének utcáin rendezik.

Szerdán a körverseny történetében először rendeznek kizárólag Háromszéket érintő szakaszt a Sepsiszentgyörgy – Kovászna – Kézdivásárhely – Sepsiszentgyörgy – Hatod-tető – Barót – Miklósvár – Sepsibölön – Sepsiszentgyörgy útvonalon. A 11 órakor rajtoló, 191,3 km hosszú etap befutója délután fél négy körül várható, ezt követően tartják a díjkiosztó ünnepséget is a Szabadság téren.

A mezőny áthaladása során forgalomkorlátozásra kell számítani Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, Kézdivásárhelyen és Baróton.

Számos újítás jellemzi az idei körversenyt, az esemény a korábban megszokott három nap helyett idén ötnapos lesz. A szervezők magasra tették a lécet, a résztvevő kerékpárosokra szokatlanul kemény és változatos feladat vár.

Hirdetés

A prológ és a Kastély etap ugyan a sprintereknek kedvez, de a Király etappal kezdődően a verseny inkább a hegymenőket hozza előnyös helyzetbe.

Bátran kijelenthetjük, hogy az útviszonyok adta lehetőségek és okozta korlátok közepette a 2018-as körverseny vonalvezetésében a lehető legmagasabb fokon aknázta ki a Székelyföld Keleti-Kárpátokhoz kötődő földrajzi adottságait – írják közleményükben a szervezők.

Kapcsolódó

Tizenegy év után először alakult ki olyan helyzet, hogy öt megyei jogú székelyföldi város is a verseny mellé állt és támogatja,

Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely után most már Gyergyószentmiklós és Kézdivásárhely is beszállt a szervezésbe.

A megkülönböztető mezek a tavalyiak, mindössze a sorrendben állt be némi változás. Idén először az éllovasnak járó Székelyföld-mez piros-fekete lesz. A legjobb hegyimenőnek az ezüstszínű mez jár, a pontverseny éllovasa narancs-fekete mezt fog viselni.

A 23 év alatti legjobb versenyző kék, a legjobb magyar versenyzőnek zöld, a legjobb romániainak sárga, míg a csapatverseny éllovasának a koromfekete mez jár.

A verseny első két szakasza a sprintereknek kedvez, majd a hegymenők kerülnek előnyös helyzetbe. Archív •  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

A verseny első két szakasza a sprintereknek kedvez, majd a hegymenők kerülnek előnyös helyzetbe. Archív
Fotó: Halmágyi Zsolt

Az előzetes bejelentkezések alapján közel 120 versenyző áll majd rajthoz, az alábbi 12 csapat színeiben versenyezve: Team Novák (romániai), Team MS Tina – Focus (román), Kőbánya Cycling Team (magyar), Destil – Parkhotel Valkenburg (holland), Apple Team (kazah), Bukaresti Steaua CSA (román), UVT-Devron West Cycling Team (román), Kontent DKSI (magyar), Epronex-Bike Hungary (magyar), Wohnbefinden Graz Arbö (osztrák), ARBÖ Headstart on fahrrad (osztrák), Moldávia válogatottja.

Idén 14 ezer eurót fognak szétosztani a legjobban teljesítő kerékpárosok között (tavaly 11,5 ezer euró volt az összeg).

Novák Károly Eduárd kontinentális kerékpáros csapata hat versenyzővel vesz részt, lévén számukra a szezon legfontosabb megmérettetése. Most debütál a csapat új tagja, az ukrán Jehor Dementyev. A további versenyzők: Balázsi Lóránt, Novák Károly Eduárd, Andrij Bratascsuk, Olekszander Prevar és Nicolae Tanovitchii.

Országúti kerékpár, Székelyföld Kerékpáros Körversenye, menetrend

Augusztus 7., kedd
18 óra – megnyitó, csapatbemutató (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér)
19.00 – Prológ (Sepsiszentgyörgy utcáin, 5,3 km).

Augusztus 8., szerda – Kastély etap
1. szakasz (195 km, rajt 11 órakor): Sepsiszentgyörgy – Réty – Cófalva – Barátos – Páké – Kovászna – Zabola – Imecsfalva – Szentkatolna – Kézdivásárhely – Csernáton – Maksa – Szépmező – Sepsiszentgyörgy – Oltszem – Málnás – Mikóújfalu – Nagybacon – Bibarcfalva – Barót – Köpec – Miklósvár – Nagyajta – Bölön – Hidvég – Árapatak – Előpatak – Sepsiszentgyörgy.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!