Még három hónap van hátra a teremlabdarúgó 1. Liga 2018–2019-es rajtjáig. Nem tétlenkedik a csíkszeredai együttes, a korábban bejelentett új igazolások mellett megtalálták új edzőjüket is. A portugál Kito Ferreira váltja Szőcs Lorándot – tájékoztatott közösségi oldalán a klub.
Mint arról korábban írtunk, hat idegenlégiós és három hazai játékos marad a múlt szezon keretéből. Tankó Levente, Balog Zsolt Zalán, illetve Bíró Zsolt marad a belföldi játékosok közül, a légiósokból pedig Alvaro, Cezar Ribeiro, Mario Duque Velasco, Nuninho Vially és Paulo Pinto játékára számítanak a következőkben is.
Emellett megtörtént az edzőcsere, a klub a napokban megegyezett Ferreirával.
„Az Imperial Wet a következő idényben bajnokesélyes csapatot akar összerakni, és ennek érdekében nyitott a külföldi szakvezető felé. A portugál tréner pár nappal ezelőtt járt Csíkszeredában, és akkor sikerült egy asztalhoz leülnünk vele” – olvasható a közleményben, melyben egy rövid interjút is készítettek a portugál szakemberrel, aki hazájában kezdett el edzősködni.
Irányította a Lions of Porto Salvo, a Burinhosa és a Fatima csapatait. Legutóbb az olasz bajnokságbeli Gymnastic Fondi and Latina együttesét készítette fel.
Az alábbiakban olvasható a rövid interjú.
– Miként került kapcsolatba a csíkszeredai csapattal?
– A csapat főtámogatója volt az, aki fölvette velem a kapcsolatot, ő nagyon szerette volna, hogy én Csíkszeredában dolgozzak.
– Mennyire ismeri a román bajnokságot? Milyennek ítéli meg, viszonyítva a más országokéval, ahol edzősködött? Mit tud a csíkszeredai csapatról?
– Nagyon sok bajnokságot és egyben találkozót követek, továbbá figyelemmel követtem a román bajnokság eseményeit is. A romániai bajnokság egyértelműen felemelkedőben van, ami a színvonalat illeti. Egy nagyon érdekes és jó versenyszellemű bajnokság, erős csapatokkal. Azt gondolom, hogy növekvőben, erősödőben van a bajnokság, Spanyolország, Portugália, Oroszország és Olaszország után.
– Milyen elvárásokkal veszi át a csapat irányítását?
– Az én elvárásom a mindennapi kemény munka és hogy egy erős csapatot tudjunk kiépíteni, ami minden meccsen jól teljesít.
– Mi az ön játékfilozófiája?
– Alapvetően egy egységes csapat, amely az utolsó pillanatig is intenzíven és szervezetten dolgozik.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!