A Challenger Teqball League-sorozat székelyudvarhelyi állomásán a selejtezőket pénteken és szombaton a Rákóczi Centerben játszották le, míg a négy döntőt vasárnap este rendezték a városi sportcsarnokban.
A székely világklasszisok népes közönség előtt minden kategóriában aranyéremért küzdöttek, a szervezők pedig látványos körülményeket teremtettek a legjobbak összecsapásaira, a döntők között zenés-táncos bemutatót is megtekinthettek a nézők.

Az első fináléban Barabási Kinga lépett asztalhoz női egyéniben, ellenfele a jól ismert francia Amelie Julian volt. A marosvásárhelyi játékos sikeréhez nem fért kétség, két sima játszmában hódította el a trófeát.

Következett a párosok csatája, ahol Györgydeák Apor és Marek Pokwap a magyar-dán kettős, Tóth Benjámin és Noah Dahlmann ellen játszottak, akiknek esélyt sem adtak és szintén fölényesen húzták be a győzelmet.

Ezután vegyesben Györgydeák Apor és Barabási Kinga vetélytársa a magyarországi négyszeres világbajnok Blázsovics Ádám és a szintén vb-győztes Ács Krisztina volt. Ez a párharc már szorosabb csatát hozott, de a székelyföldiek végig irányítás alatt tartották és két szettben magabiztosan nyertek.

Végül az egyéni döntőben Marek Pokwap remek formában játszva csak alig néhány pontot engedélyezett Blázsovics Ádámnak, egyoldalú meccsen szerezte meg az aranyérmet.
A Góbék Teqball Team játékosai kimagasló teljesítményt nyújtottak hazai pályán, a négy tornagyőzelem mellett még egy bronzérmet is szereztek férfi egyéniben Ilyés Szabolcs révén, valamint három ötödik helyezés (Lakatos Kriszta női, Simó Bence férfi egyéniben és Ilyés Szabolcs-Simó Bence férfi párosban) is összejött.
Ugyancsak az ötödik helyen végzett a székelykeresztúri Szilveszter Attila és a marosvásárhelyi Szilágyi Arnold.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!