Két versenyző révén is érintett volt Gyergyószentmiklós a hétvégi megmérettetésen. A 3-as géposztályban nagyon szoros versenyben a magyarországi, de Gyergyószentmiklóson élő Szabó Gergő győzött, megelőzve Valentin Porcișteanut és Florin Tincescut.
Rali 2-ben a Pál Alpár-Fülöp Szilárd páros a nyolcadik lett, itt a Bogdan Moldovan és Popa Ana-Maria (Renaul Clio RS) páros győzött.
Pál Alpár így fogalmazott a versenyt követően: „Egy teszten megsérült a Mitsubishi Evo 8, amivel az évünket elképzeltük, ezért a Daciával való részvétel elsőre kényszermegoldásnak tűnt.
Az első szakaszokon meggyőződtünk, hogy eddigi ritmusunkhoz képest, ami a Mitsubishivel kialakult, csak sétakocsikázunk.
Az erős autó lehetővé tette a kényelmes versenyzést. Most a Logannal folyamatosan nagy a konkurencia, ezért rendesen oda kellett tegyük magunkat, hogy a lépést tudjuk tartani. Folyamatosan gyorsultunk, és egyre jobbak voltak a szakaszeredményeink. A végére olyan jól éreztük magunkat, hogy ez lett életem eddigi legélvezetesebb versenye.”
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!