HIRDETÉS

Ott lesz az országos futsaldöntőn az FK és a KSE is

A piros-fehér mezes KSE nyerte a székely csapatok harcát Udvarhelyen. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2018. május 17., 15:03

Mindkét székely csapat bejutott az U19-es teremlabdarúgó-bajnokság döntő tornájára. A napokban Udvarhelyen küzdöttek a legjobbak közé kerülésért, a Kézdivásárhelyi KSE csoportelsőként vette az akadályt, az FK Székelyudvarhely pedig másodikként.

2018. május 17., 15:03

Keddtől csütörtökig hazai környezetben szerepelt az FK Székelyudvarhely ifjúsági gárdája az U19-es teremlabdarúgó-bajnokság elődöntő tornáján. A Szőcs László és Bíró Attila által irányított házigazda a csoportkör megnyerése után ebben a szakaszban azt a célt tűzte ki, hogy az első két hely valamelyikén végezzen, ami a nyolcas finálén való részvételt jelenti.

Az első játéknapon nem sok esélyük volt az udvarhelyieknek, a Kézdivásárhelyi KSE sokkal jobban játszott, gyorsan megszerezte az előnyt, és végül bezsebelte a győzelmet.

Mivel a második fordulóban a KSE megnyerte a Fălticeni elleni mérkőzést is, az FK-nak diadalmaskodnia kellett a zárónapon.

A csütörtök délutáni találkozót jól kezdték az udvarhelyi fiúk, a szünetben 4–1-re vezettek Fălticeni ellen. A pihenőt követően két gyors góllal válaszolt a vendégcsapat, egyenlíteni viszont nem tudott, nyert tehát Székelyudvarhely, így ott lesz a legjobb nyolc között.

HIRDETÉS

Az országos döntőt a tervek szerint május 26–29. között rendezik meg. A teljes mezőny még nem ismert, hiszen egy elődöntő torna pénteken jár le.

Az eddigi finalisták: Dévai Autobergamo, Segesvári Pro Tineret, Sepsiszentgyörgyi Spicom, Internazionale Traian Vaslui, Galaci United, Kézdivásárhelyi KSE és FK Székelyudvarhely.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

U19-es teremlabdarúgó-bajnokság, elődöntőtorna, 4-es csoport:
FK Székelyudvarhely–Kézdivásárhelyi KSE 4–8 (1–4)
Kézdivásárhelyi KSE–Nicu Gane Fălticeni 7–5 (4–2)
FK Székelyudvarhely–Nicu Gane Fălticeni 6–5 (4–1)

A csoport végeredménye:
1. Kézdivásárhely 6 pont
2. Székelyudvarhely 3
4. Fălticeni 0.
A csoportból a két székely csapat jutott tovább

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Pénzügyi válság sújtja a Szuperligát, már négy klub került a padlóra

Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.

Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

`
Krónika

Nem szódavizet és nem is üdítőt fogyasztott a Maros megyei vasúti balesetben érintett vonat mozdonyvezetője

Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.

Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Főtér

A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban

Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.

Ez is érdekelheti

Örökrangadókkal indul az év

A labdarúgás szerelmeseire két rangadó vár az év második napján a skót bajnokságban: a Rangers–Celtic Old Firm, majd a Dundee-derbi.

Elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok

Százhárom éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója.

Téli sportok és Premier League – a szerdai sportműsor

Folytatódnak a sífutás és síugrás küzdelmei. Londonban, a Brentford otthonában bizonyíthat az Arsenal az újév első napján.

Mindent vitt a foci Eb – az idei legnézettebb sportközvetítések Romániában

A Pro TV hatalmas sikert aratott idén nyáron a németországi labdarúgó Európa-bajnoksággal, amely nézettségi rekordokat döntött. Sőt, az egyik Eb-meccs lett a román televíziózás történetének legkövetettebb eseménye.

Négysáncverseny, sífutás és tenisz – sportműsor az év utolsó napjára

Téli sportok, illetve teniszverseny Ausztráliából. Ez a felhozatal a 2024-es esztendő utolsó napjára.

Elhunyt Pogonyi György, a csíki röplabda jeles alakja

A székelyföldi sportélet újabb jeles alakjától búcsúznak a sportbarátok: 84 éves korában elhunyt Pogonyi György röplabdaedző, akinek legutóbbi nagy eredményét 2008-ban jegyeztük, amikor Csíkszereda együttese bronzérmes lett az ifjúsági bajnokságban.

A székely rangadó helyett a budapesti hokiderbi a tévében

A Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói Hoki Klub csatája helyett az Újpest–Ferencváros összecsapást követhetjük hétfőn este a televízióban a jégkorong Erste Ligából. Tenisz, terepkerékpározás és kosárlabda, valamint angol és olasz foci még a programban.

Téli sportok, angol és olasz foci vasárnap a képernyőn

A téli sportok kedvelői biztosan találnak maguknak néznivalót a vasárnapi sportműsorban, amelyben több angol és olasz bajnoki labdarúgómeccs szerepel, de más csapatsportágak és terepkerékpározás is található a kínálatban.

Meccs az Erste Ligából, olasz foci, téli sportok – a szombati sportműsor

Újabb mérkőzéseket rendeznek a jégkorong Erste Ligában, ezúttal Miskolcról közvetítik az összecsapást. A téli sportágak zöme képernyőn, ahogy a Serie A találkozói is.

Mégsem indul az Ausztrál Openen Simona Halep

Simona Halep csütörtökön bejelentette, hogy egészségügyi problémák miatt nem tud részt venni az aucklandi tornán és az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, amelyekre szabadkártyát kapott a szervezőktől.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!