A Maros KK jövője nagymértékben attól függ, hogy az együttes legnagyobb „támogatójának” tartott, a város melletti vegyipari kombinát betartja-e a klubbal kötött együttműködési szerződést. Béres Lóránt klubelnök elmondása szerint ugyanis nem tudják fenntartani magukat az Azomureștől várt pénzügyi támogatás nélkül, amelyre nagyon számítanak.
– hangsúlyozta, kiemelve, hogy az Azomureșsel már régóta érvényes szerződésük van, amelyet az érintett fél nem tartott tiszteletben. Továbbá Béres elmondta, mindezek mellett már a tárgyalásokra sem fogadják őket az érintett cégek, amelyek semmit sem közölnek a támogatásuk megvonása miatt.
Vlad Amariei alelnök tudatta, a vegyipari kombinát hozzáállása a szerződés megkötése óta 180 fokos fordulatot vett, és eddig a vállalt kötelezettségének csak harmadát teljesítette, a hátralevő hiányzó összeggel pedig „helyrejönnének”, és könnyedén be tudnák fejezni a bajnokságot.
Amariei hangoztatta, a klubot egyes rosszakaró személyek hátráltatják, akik a csődjét akarják elérni, mert szerintük ha a labdarúgás az ASA révén tönkrement, akkor a kosárlabda is szűnjön meg.
Csakhogy Amariei közölte, a Maros KK a marosvásárhelyi közösséget képviseli és nem holmi politikai célból létrehozott klubot jelent.
A régóta húzódó problémák miatt a Maros KK játékosai megelégelték a várakozást, hogy fizetés nélkül maradnak, és többen közülük készek távozni. A sajtótájékoztatón nyilatkozó csapatkapitány, Sánta Szabolcs elmondta, a jelenlegi helyzet számukra már elfogadhatatlan, és személy szerint neki ez az utolsó hete Marosvásárhelyen, amennyiben a legrövidebb időn belül semmi sem változik jó irányba.
– mondta Sánta, aki szerint mellette hamarosan sok játékostársának is befejeződik a „Maros KK fejezet”.
Szászgáspár Barnabás vezetőedző kiemelte, dicséret illeti a játékosokat, akik mindezek ellenére eddig kitartottak a csapat mellett, és úgy véli, szomorú, hogy még a saját nevelésű marosvásárhelyi játékosokat sem tudják megtartani. Szászgáspár azonban továbbra is bizakodó, hogy átvészelhetik ezt a nehéz időszakot.
„Nem adjuk fel a küzdelmet, és azt akarjuk, hogy mindazt ami a csapatnál tönkrement, a jövőben újfent építkezéssel, és egy új projekttel, mint amilyen a Városi Sportklub lesz, amelynek megalakulása azonban nagyon lassan halad, visszaállítjuk, és ismét a legjobbak közé tartozzunk”.
Mindaddig azonban egyelőre még az sem biztos, hogy a Maros KK egyáltalán befejezi a bajnokságot, vagy ha igen, akkor kérdés, hogy milyen játékoskerettel. Amennyiben ugyanis a tapasztalt kosárlabdázók mind elmennek, és csak a helyi fiatalok maradnak, komolyan fennáll annak a veszélye, hogy kiesnek az élvonalból.
Az biztos, hogy a Maros KK szombaton 18 órától a korábbi programtól eltérően nem idegenben, hanem hazai pályán játszik: a kiesési rangadón a Jászvásári Politehnicát fogadja az elmúlt év végéről elmaradt mérkőzésen. Még nem tudni, hogy a marosvásárhelyiek milyen felállásban lépnek pályára.
A bajnokság állása:
1. Kolozsvár 31 pont (14 győzelem/3 vereség)
2. Nagyszeben 30 (12/4)
3. Nagyvárad 29 (12/5)
4. Steaua 29 (12/5)
5. Pitești 27 (10/7)
6. Temesvár 27 (11/5)
7. Craiova 24 (8/8)
8. Galac 24 (8/8)
9. Timba 21 (4/13)
10. Maros KK 21 (5/11)
11. Dinamo 17 (0/17)
12. Jászvásár 14 (1/12)
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!