Hirdetés

Összeomlás szélén a Maros KK

Szászgáspár Barnabás, Vlad Amariei, Béres Lóránt, Sánta Szabolcs és Alin Borșa
Fotó: Haáz Vince

2018. február 08., 09:46

Minden eddiginél kilátástalanabb anyagi helyzetbe került a Marosvásárhelyi Maros KK – számolt be a klub vezetősége a szerdai rendkívüli sajtótájékoztatón. Az elnökség szerint egyes személyek a csapat csődjét szeretnék elérni és szándékosan akadályozzák a működését.

2018. február 08., 09:46

A Maros KK jövője nagymértékben attól függ, hogy az együttes legnagyobb „támogatójának” tartott, a város melletti vegyipari kombinát betartja-e a klubbal kötött együttműködési szerződést. Béres Lóránt klubelnök elmondása szerint ugyanis nem tudják fenntartani magukat az Azomureștől várt pénzügyi támogatás nélkül, amelyre nagyon számítanak.

Hivatalosan is kérem azokat a vállalatokat, amelyek szerződésben állnak a klubbal, hogy térjenek vissza az együttes mellé

– hangsúlyozta, kiemelve, hogy az Azomureșsel már régóta érvényes szerződésük van, amelyet az érintett fél nem tartott tiszteletben. Továbbá Béres elmondta, mindezek mellett már a tárgyalásokra sem fogadják őket az érintett cégek, amelyek semmit sem közölnek a támogatásuk megvonása miatt. 

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Hirdetés

Vlad Amariei alelnök tudatta, a vegyipari kombinát hozzáállása a szerződés megkötése óta 180 fokos fordulatot vett, és eddig a vállalt kötelezettségének csak harmadát teljesítette, a hátralevő hiányzó összeggel pedig „helyrejönnének”, és könnyedén be tudnák fejezni a bajnokságot.

Amariei hangoztatta, a klubot egyes rosszakaró személyek hátráltatják, akik a csődjét akarják elérni, mert szerintük ha a labdarúgás az ASA révén tönkrement, akkor a kosárlabda is szűnjön meg.

Csakhogy Amariei közölte, a Maros KK a marosvásárhelyi közösséget képviseli és nem holmi politikai célból létrehozott klubot jelent.

Sánta már távozóban

A régóta húzódó problémák miatt a Maros KK játékosai megelégelték a várakozást, hogy fizetés nélkül maradnak, és többen közülük készek távozni. A sajtótájékoztatón nyilatkozó csapatkapitány, Sánta Szabolcs elmondta, a jelenlegi helyzet számukra már elfogadhatatlan, és személy szerint neki ez az utolsó hete Marosvásárhelyen, amennyiben a legrövidebb időn belül semmi sem változik jó irányba.

Elviselhetetlen a jelenlegi helyzet, megalázva érezzük magunkat. Vannak közöttünk, akik hat-hét hónapja nem kaptak fizetést, egyesek szerződés nélkül játszanak. Nem tudunk normális körülmények között edzeni sem, rövid a csapatunk, emiatt 30, 40 ponttal kapunk ki

– mondta Sánta, aki szerint mellette hamarosan sok játékostársának is befejeződik a „Maros KK fejezet”.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Nem adják fel az edzők

Szászgáspár Barnabás vezetőedző kiemelte, dicséret illeti a játékosokat, akik mindezek ellenére eddig kitartottak a csapat mellett, és úgy véli, szomorú, hogy még a saját nevelésű marosvásárhelyi játékosokat sem tudják megtartani. Szászgáspár azonban továbbra is bizakodó, hogy átvészelhetik ezt a nehéz időszakot.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

„Nem adjuk fel a küzdelmet, és azt akarjuk, hogy mindazt ami a csapatnál tönkrement, a jövőben újfent építkezéssel, és egy új projekttel, mint amilyen a Városi Sportklub lesz, amelynek megalakulása azonban nagyon lassan halad, visszaállítjuk, és ismét a legjobbak közé tartozzunk”.

Kiesési rangadó Jászvásár ellen

Mindaddig azonban egyelőre még az sem biztos, hogy a Maros KK egyáltalán befejezi a bajnokságot, vagy ha igen, akkor kérdés, hogy milyen játékoskerettel. Amennyiben ugyanis a tapasztalt kosárlabdázók mind elmennek, és csak a helyi fiatalok maradnak, komolyan fennáll annak a veszélye, hogy kiesnek az élvonalból.

Az biztos, hogy a Maros KK szombaton 18 órától a korábbi programtól eltérően nem idegenben, hanem hazai pályán játszik: a kiesési rangadón a Jászvásári Politehnicát fogadja az elmúlt év végéről elmaradt mérkőzésen. Még nem tudni, hogy a marosvásárhelyiek milyen felállásban lépnek pályára.

A bajnokság állása:
1. Kolozsvár 31 pont (14 győzelem/3 vereség)
2. Nagyszeben 30 (12/4)
3. Nagyvárad 29 (12/5)
4. Steaua 29 (12/5)
5. Pitești 27 (10/7)
6. Temesvár 27 (11/5)
7. Craiova 24 (8/8)
8. Galac 24 (8/8)
9. Timba 21 (4/13)
10. Maros KK 21 (5/11)
11. Dinamo 17 (0/17)
12. Jászvásár 14 (1/12)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!