A sepsiszentgyörgyi Auto Crono Club és a csíkszeredai Auto Club ProMotor HR társszervezésében létrejövő verseny – biztonságos helyről való – megtekintésére várják a nézőket is. A versenyautók szervizparkja a 11C jelzésű országút és a 113A jelzésű megyei út találkozásánál lesz kialakítva, innen a Szent Anna-tó irányába vezető úton előbb a kétszáz méteres gumimelegítő-zóna, majd a rajtvonal következik.
A Metalubs-kupával díjazott, a Román Autósport Szövetség (Federaţia Română de Automobilism Sportiv – FRAS) égisze alatt, Hargita és Kovászna megye tanácsa, a két megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályai, a csendőrség, a tűzoltóság, valamint a Hargita Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatóság támogatásával megvalósuló országos másodosztályú és regionális bajnoki futamokon hivatásos versenyzők és pilótalicenc nélküli vezetők több kategóriában is összemérik tudásukat.
A viadal miatt a 113A jelzésű megyei út 4 kilométeres érintett szakaszát vasárnap 11.00 és 14.00, valamint 14.30 és 18.30 óra között lezárják a forgalom előtt.
A szervezők által küldött tájékoztató szerint az esemény 11 óra 10 perckor pályabejárással kezdődik, amit 13 órától a hivatalos edzések követnek. 14 óra 45 perckor startolnak a mért futamok. A díjkiosztót 19.30-kor tartják.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A Sportul Studențesc jégkorongcsapatának játékosa hat hónapos eltiltást és súlyos pénzbüntetést kapott, miután megütötte a játékvezetőt január elején, a Gyergyói Hoki Klub elleni meccsen.
A hagyományos, szép magyar nevek mellett filmekből inspirálódott, különös, idegen hangzású nevekre bukkantunk a Sepsiszentgyörgyön született babák jegyzékében.
Bár korábban cáfolta a lehetőségét, Tánczos Barna pénzügyminiszter most közölte, hogy az áfaemelés lehetőségét is vizsgálják a költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedések sorában.
Legalább 30 ezer résztvevőt vár a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a vasárnapra meghirdetett bukaresti „demokráciatüntetésre”.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!