A székelyudvarhelyi klub játékosai hazai közönség előtt mind a négy trófeát elhódították, emellett egy ezüst- és két bronzérmet is szereztek a Góbék Teqball Tournament keretében.
A küldöttség négy sportolóval képviselteti magát a Challenger Teqball League hétvégi monte carló-i állomásán, ahol három kategóriában, női és férfi párosban, valamint vegyesben rendezik a versenyeket.
Férfi párosban asztalhoz áll az eddigi hét tornáján kivétel nélkül diadalmaskodó Györgydeák Apor és Marek Pokwap alkotta kettős,
míg Ilyés Szabolcs a két éve még a Góbékat erősítő, jelenleg a Győri ETO-t képviselő Levik Boldizsár oldalán játszik.
Vegyesben ismét összeáll a 2021-es világbajnoki bronzérmes duó, Györgydeák Apor és Miklós Tünde, míg Marek Pokwap a francia Amelie Julian játékostársa lesz, Ilyés Szabolcs pedig a portugál Maria Clementével indul.
Női párosban is érdekelt a székelyföldi csapat a Miklós Tünde-Maria Clemente kettős révén.
A Góbék teqballosai közül hiányzik Barabási Kinga, aki nem nevezett a monacói megmérettetésre.
Ő ugyancsak hétvégén szülővárosában, Marosvásárhelyen részt vesz egy másik versenyen, amelyen mellette többek között a férfi párosban háromszoros világbajnok, tavaly egyéniben ezüstérmes, szerb Nikola Mitro is tagja a mezőnynek.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!