A Góbék Teqball Tournament nevet viselő torna első két napján a Rákóczi Centerben játszották le a csoportmérkőzéseket és az egyenes kieséses szakasz küzdelmeit, vasárnap délután pedig a városi sportcsarnokban rendezték a négy kategória döntőjét. Rövid ünnepség előzte meg az összecsapásokat, amely keretében hegedű kíséretében elénekelték a székely himnuszt.
Először Barabási Kinga lépett asztalhoz, aki női egyéniben megküzdött a győzelemért a francia Julian Amelie ellen, hátrányból fordítva három játszmában tudott nyerni.

Következett a férfi egyéni párharc, amelyben a világelső Györgydeák Apor esélyt sem adott a marosvásárhelyi Szilágyi Arnoldnak, alig öt pontot veszített, és 12:4, 12:1 arányban győzött.
A Góbék Teqball Team klasszisa újabb sikerével tovább nyújtotta elképesztő veretlenségi sorozatát, a mérkőzés után pedig bejelentették, hogy a 2030-as év végéig meghosszabbította szerződését a székelyudvarhelyi klubbal.

Ezt követően a vegyespárosoknál Barabási Kinga és a lengyel Marek Pokwap három szettben nyertek a lengyel Franczuk Bartlomij és szintén a Góbékat képviselő moldovai Viorica Tonu ellen.

Végül a királykategóriának számító férfi párosban Györgydeák Apor és Marek Pokwap két kiélezett játszmában, 12:11, 12:11 arányban múlták felül a magyarországi Cséri Soma és a szerb Nikola Mitro alkotta duót.

A torna végén a Góbék Teqball Team csapatvezetője, Ilyés Szabolcs különdíjat adott át Péter Péternek, az udvarhelyszéki Rotary Klub projektvezetőjének.
A hazai közönség előtt játszó Góbék Teqball Team versenyzői ismét kimagaslóan teljesítettek, mind a négy trófeát elhódították, emellett egy ezüst- és két bronzérmet is szereztek.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!