Az ünnepségen jelen volt a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület részéről Papp Levente és Kecseti Pál, az FK Csíkszeredát Tímár Zsombor képviselte, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát Papp Zsolt, míg az Erdélyi Godako Ökölvívó Sport Klubot Huszár Árpád vezetőedző.
Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, beszédében kitérve a sportélet eredményeire, a leküzdött nehézségekre, valamint az épülő Hidegség-szádai műjégpálya jelentőségére.

Ezt követően Balla László, a Loki Sport Egyesület elnöke értékelte az egyesület mögött álló esztendőt. Beszédében kiemelte: a Loki számára 2025-ben is a gyermek- és utánpótlás-nevelés, valamint a közösségépítés volt a legfontosabb cél, és mindez csak a szülők, edzők, támogatók és önkéntesek összefogásával valósulhatott meg.
Az elnök fontosnak tartotta megemlíteni többek között, hogy a Loki Sportklub bronzminősítést kapott a Román Labdarúgó-szövetségtől, a futballban gólkirályt adott a klub a körzeti bajnokságban, Főcze Anett jégkorongkapus pedig tagja a jövő évi Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) készülő romániai keretnek. A több száz gyereket felölelő utánpótláscsapatok felkészülését Tankó János labdarúgó- és Bucur Lóránt jégkorongedző irányítja.

A gálán díjazták a labdarúgásban és jégkorongban eredményes utánpótláscsapatokat, valamint a támogatókat és önkénteseket. A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület három labdát adományozott a gyimesközéploki futballcsapatnak.
Az Év edzője díjat Tankó János labdarúgóedző kapta, a Loki SC ificsapatai nagyon jól szerepelnek a megyei bajnokságban, többek között bejutottak a Falvak Kupája megyei döntőjébe is. Labdarúgásban Tankó János mellett Tankó Zsolt edzi az U17-es csapatot, Balla László az U7-es és az U9-es együttest, a felnőttek vezetőedzője pedig Lukács Lehel.

Az Év sportolója címet Csillag Szabolcs érdemelte ki, aki – Gyergyószentmiklóson edz és tanul – az Erdélyi Godako Ökölvívó Sport Klub versenyzőjeként az U19-es korosztály 50 kilogrammos súlycsoportjában magyar bajnoki címet szerzett, valamint tagja volt az U19-es csapatbajnoki aranyérmes együttesnek.

A hivatalos program a LOKI-s szülők, az edzők, vezetők és meghívottak közötti gálamérkőzéssel folytatódott. Az eseményt bál zárta. „Sokan sokat segítettetek, zsúfolásig megtöltöttétek a sportcsarnokot, közel 400-an váltottatok jegyet – szülők és fiatalok – a bálra. Hála mindenkiért és mindenért!” – írta a klub közösségi oldalára Balla László klubelnök.
Gyimesközéplok büszke Tankó Rékára is, aki 2025-ben az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatával ezüstérmes lett a felnőtt bajnokságban, Román Kupát nyert, tagja volt a romániai utánpótlás-válogatottnak, ősszel pedig behívták a magyar felnőtt labdarúgó-válogatottba is.
A jelenleg a Puskás Akadémia színeit képviselő kapussal készült interjúnk itt olvasható.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!