Hirdetés

Gyimesközéplokról a magyar női felnőtt futballválogatottba

Tankó Réka a nagyon bátor kapusok közé sorolható
Fotó: Pinti Attila

Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.

2025. december 20., 15:16

Az FK Csíkszeredával a harmadik ligából az első osztályba feljutó, a Hargita megyei gárdával bajnoki ezüstérmet és Román Kupát nyerő lány ősztől a magyar élvonalban, a Puskás Akadémia csapatánál szerepel, ahol a 17 őszi megmérettetés során 12-szer pályára lépett, 9 alkalommal kezdő volt. A 20 éves Tankó Réka a karácsonyi vakációját itthon, Székelyföldön, családja körében tölti. Készségesen válaszolt a Székely Sport kérdéseire.

– Hogyan emlékkszik vissza, melyek voltak az első lépések, hogyan került kapcsolatba a labdarúgással? Kik voltak azok, akik megszerettették a focit?
– Édesapámmal fociztam kicsi koromban, a suliban pedig a fiúkkal játszottam mindig kint az udvaron, az iskola csapatával mindig hívtak a megyei bajnokságokra. Volt olyan, hogy a fiúk között én kaptam meg a legjobb kapusnak járó díjat. Történt mindez a gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskolánál. Sokat köszönhetek ottani testnevelő tanáraimnak, Galaczi Marikának, Tankó Jánosnak és Kristály Franciskának. Kristály Franciska révén kerültem az FK Csíkszeredához, ahol ő is játékos volt. Kristály Franciska, majd Albu László, az FK Csíkszereda női csapatának akkori vezetőedzője sokat segített. Nélkülük nem hiszem, hogy eljutottam volna a romániai, valamint a magyar élvonalba, illetve a válogatottakba.

Hirdetés

– Emlékszem, hogy volt olyan mérkőzés, amikor csatárként, mezőnyjátékosként is láthatta a közönség. Nem volt elég játékos a csapatban?
– Volt elég mezőnyjátékosunk, de én megkérdeztem az edzőmet, Albu Lászlót, hogy az egyik edzőmérkőzésünkön szerepelhetek-e csatárposzton. Neki tetszett, ahogy játszottam, így a bajnokságban is lehetőséget adott, sőt a román élvonalban gólt is szereztem így. Tetszett, de maradtam kapusnak, az az én világom.

Tankó Réka Boglárka •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Tankó Réka Boglárka
Fotó: Borbély Fanni

– Hogyan látja, melyek az erősségei kapusként, és még hol, milyen területeken kellene fejlődnie?
– Dolgozni, alázatosan végezni a munkát mindig kell. Úgy érzem, hogy van pótolnivalóm a lábtechnikámon.

Erősségemnek tartom a magas labdák, a szögletek hárítását, illetve ezek látványos kiöklözését. A kijövetelekben bátor vagyok, azokat nagyon szeretem. Szeretek ütközni is.

– Az FK Csíkszereda női csapatával a 3. Ligából feljutottak az élvonalba, ahol bajnoki ezüstérmet, illetve Román Kupát nyertek. Hogyan jött be a képbe a Puskáshoz való átigazolás?
– Szoros kapcsolat van a Puskás Akadémia és az FK Csíkszereda között. Felfigyeltek rám, és az elmúlt nyáron próbajátékra hívtak. Mondtam, hogy miért ne? Szeretnék fejlődni, szeretnék máshol is játszani.

– Milyen ott a közeg, a társaság, a csapattársak hogyan fogadták?
– Nagyon jó. Befogadóak voltak, segítőkészek, és az edzőim is csodálatosak. Már most, így fél évre érzem azt, hogy fejlődtem, és fejlődni szeretnék még. Persze szigorúak velem, egyre többet várnak el, és én igyekszem a legjobb lenni.

Az FK Csíkszereda női futballcsapata 2022-ben. Balról az első a felső sorban Tankó Réka •  Fotó: FK Csíkszereda/Pál Zoltán Galéria

Az FK Csíkszereda női futballcsapata 2022-ben. Balról az első a felső sorban Tankó Réka
Fotó: FK Csíkszereda/Pál Zoltán

– Milyen a magyar női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság a románhoz képest?
– Egy rövid mondatban: gyorsabb a játék.

– Hogyan állt a Puskás Akadémia a téli szünetkor a bajnokságban?
– Az első helyeken vagyunk. Nagy a harc a bajnoki címért, egyforma pontszámmal áll az élen a Ferencváros, a Puskás Akadémia és az MTK, a három csapatnál csak a gólarány különbözik.

– Szerepelt a romániai utánpótlás-válogatottakban, de most behívták a magyarba is. Erről mit tudna mondani?
– Döntés elé állítottak, mert mindkettőbe behívtak, és mondtam, hogy egy kis időt kérek.

Az volt az egyik álmom, hogy magamra húzhassam a magyar címeres mezt. Már több mint három éve rendszeresen szerepeltem a romániai korosztályos válogatottakban, ragaszkodom az ottani csapattársakhoz, jó volt velük, de mindig jobban húzott a szívem a magyar nemzeti csapathoz.

– Hogyan tudja, van-e akadálya ennek? A szabályozás szerint az UEFA, illetve a FIFA mit enged meg a két válogatottban való szereplésről? Mit mondtak önnek?
– Hívni hívhatnak mindkettőbe, a pályára lépés a fontos. Úgy tudom, hogy ha felnőtt szinten az egyik csapatban játszom legalább 20 percet, akkor a másikban nem szerepelhetek. Ez a szabályozás a felnőtt válogatottakra vonatkozik.

– Van más erdélyi vagy romániai játékos, ismerős arc a Puskás Akadémia női felnőtt csapatában?
– Niki. A görög Androníki Mihalopúlu, aki az FK Csíkszeredánál csapattársam volt egy fél évig.

– Mi a célkitűzése a sport terén, mi a hobbija? Mit szeretne elérni a következő években?
– Nagy álmom az, hogy egy még erősebb bajnokságban szerepelhessek, például az Arsenálnál. Persze ott van a Barcelona is – mondta nevetve –, de női fociban sok jó csapat van Európában, jó az Inter és jó a Juventus is.

Mérkőzés előtti megbeszélés Kollár Péter edzővel. Jobbról a harmadik Tankó Réka •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Mérkőzés előtti megbeszélés Kollár Péter edzővel. Jobbról a harmadik Tankó Réka
Fotó: Pinti Attila

– Kapusként ki a példaképe?
– Példaképem egy férfi kapus, a német válogatott Manuel Neuer. Neki például kiváló a lábjátéka, de mindenben jó!

– A focin kívül mivel szereti eltölteni az idejét?
– Régebben, amikor az FK-nál voltam, jártam dzsúdó- és aikidóedzésekre, de amikor magasabb szintre jutottam fociban, ezeket abbahagytam. Hívtak cselgáncsversenyekre is, de végül nem vettem részt. Szeretek a barátokkal, a családdal lenni, ez mindig feltölt.

– Megszokta a magyarországi életet?
– Meg, de sokkal gyorsabb, mint a csíkszeredai.

– Van honvágya? Gyimesközéplokon büszkék Tankó Rékára?
– Van, persze, nyilván van honvágyam. Főleg az elején volt, de egyre jobb, egyre könnyebb, mert van eredménye a munkámnak. Gyimesközéplokon tudják, hogy hol védek, most is a hátam mögött mondogatják, hogy „né, itt a lány, a magyar kapus”.

Hálás vagyok a családomnak, hogy mellettem vannak, bíznak bennem, és büszkék az eddigi eredményeimre. Hálásan köszönöm édesanyámnak, édesapámnak, testvéreimnek, nagyszüleimnek és barátaimnak, hogy mellettem állnak és támogatnak. Nagyon sokat számít ez nekem, ebből nyerek nap mint nap erőt.
Tankó Réka a Puskás Akadémia mezében •  Fotó: facebook/ Puskás Akadémia Galéria

Tankó Réka a Puskás Akadémia mezében
Fotó: facebook/ Puskás Akadémia

– Az utóbbi években Gyimes vidékéről több értékes játékos került ki. A magyarcsügési Marius Corbu Cipruson idegenlégióskodik, de szintén gyimesi Karácsony Márk, az FK Csíkszereda kapusa, és szintén Középlokról indult Mihók Levente, aki több brassói élcsapatnak volt a kapusa.
– Örülök, hogy több jó focist adott a vidék. Mihók Levente kapusedzőm volt a romániai korosztályos válogatottaknál, jó volt vele dolgozni.

– Több korábbi mérkőzést figyelemmel kísérte, a kapu mögötti helyet elfoglalva jó tanácsokkal látta el önt Tiberiu Lung, a legendás román kapus, Silviu Lung fia.
– Amikor Csíkszeredába kerültem, Tiberiu Lung volt az első kapusedzőm. Segített és végigkövette a pályafutásomat, meccsek előtt, után végigbeszéltük, mit hogyan kell csinálni, miben voltam jó, mit kell javítani. Kielemeztük a meccseket kapusszemszögből. Tibi tanul magyarul, és most tudtam meg, hogy a Craiován élő édesapja szépen beszéli már a nyelvet. Az utóbbi két évben az FK-nál Ferencz Levente volt a kapusedző , aki szintén számos jó tanáccsal látott el.

– Követi az FK Csíkszereda szereplését?
– Igen. A Facebook feldobja, követem, nézem, hogyan szerepelnek, főleg a női csapat. Drukkolok nekik, szoktam beszélgetni a lányokkal, sok sikert kívánok nekik. Bogi (Balog Boglárka, a kapus – szerk. megj.) ügyes volt, jól védett.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megütötte a játékvezetőt, egy évre eltiltották a játékost

Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.

Gyergyóban maradt a jégkorong Román Kupa

Végletekig kiélezett csata, kétszeri egyenlítés, és hosszabbítás után dőlt el a jégkorong Román Kupa döntője. A Gyergyói Hoki Klub vasárnap kora este visszavette a trófeát a rivális Brassói Coronától.

Székelyhon

Hajnali háromkor állították meg a rendőrök, s nem hiába

Három, közlekedési szabálysértést elkövető sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást a rendőrök szeptember 13-án Hargita megyében. Két esetben ittas sofőrt azonosítottak, egy 18 éves fiatal pedig jogosítvány nélkül ült a kormány mögé.

`
Krónika

Magas rangú román politikus ment neki a magyarok megalázását szolgáló zászlócsókolgatós törvénytervezetnek

Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.

Krónika

Távozik Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet éléről

Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Főtér

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Ez is érdekelheti

Négy gólt lőtt, de nem volt meggyőző az FK Csíkszereda játéka

Nem játszott hibátlanul, mégis megszerezte a három pontot vasárnap az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperliga 4. fordulójában: Kollár Péter együttese 4–2-re győzött az újonc FC Rapid 1923 vendégeként.

Két büntető és egy kiállítás okozta az FK Csíkszereda női együttesének vesztét

Elszenvedte első vereségét a bajnoki idényben az FK Csíkszereda, amely gólgazdag és fordulatos mérkőzésen 3–2-re kikapott a Kolozsvári U Olimpia otthonában a női labdarúgó Szuperliga alapszakaszának harmadik fordulójában.

Búcsúztak a nemzetközi kupától a csíki lányok

Szoros mérkőzésen 1–0-ra kikapott hazai pályán az izlandi rekordbajnok Breiðabliktől az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata a női Európa-kupa első selejtezőkörének visszavágóján.

Erődemonstrációt tartott, tizenegy gólig meg sem állt az FK Csíkszereda női csapata

Valóságos gólfesztivált rendezett hazai pályán az FK Csíkszereda női együttese, amely fölényes győzelmet aratott az újonc Universitatea Craiova ellen a női Szuperliga 2. fordulójában. Ezer Anna mindössze 13 perc alatt háromszor is betalált.

Vereséggel debütált a nemzetközi kupaporondon az FK Csíkszereda női focicsapata

Gólzáporos mérkőzésen maradt alul az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata a Breidablik UBK otthonában. Nagyon nehéz helyzetből várja az UEFA női Európa-kupa selejtezőjének visszavágóját.

Hamar felállt a kétgólos hátrányból az FK Csíkszereda női együttese

Két korai gólt kapott az FK Csíkszereda, de még az első félidőben a javára fordította az eredményt a Besztercei Gloria otthonában, így győzelemmel kezdte a női labdarúgó Szuperliga új szezonját.

Az FK Csíkszereda idegenben, a Vasas Femina otthon kezdi a női focibajnokságot

Az FK Csíkszereda besztercei kiszállásával indul a női labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idénye. Kollár Péter tanítványai szombaton 13 órától a Gloria otthonában lépnek pályára, míg a Székelyudvarhelyi Vasas Femina vasárnap kezdi meg szereplését.

Megismerte csoportellenfeleit az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a női bajnokságokban

Véglegesítette a Román Labdarúgó-szövetség a női 2. és 3. Liga, valamint az Ifjúsági Liga 2026–2027-es idényének csoportbeosztását. Az FK Csíkszereda fiataljai az Ifjúsági Ligában, míg a Sepsi OSK együttese a harmadosztályban lesz érdekelt.

Húszszoros izlandi bajnokkal találkozik az FK Csíkszereda női csapata

A húszszoros izlandi bajnok Breiðablik lesz az FK Csíkszereda ellenfele az UEFA Női Európa-kupa első selejtezőkörében. A párharc első mérkőzését augusztus 26-án Izlandon rendezik, a visszavágó szeptember 2-án lesz Csíkszeredában.

Tesztmeccsen legyőzte első bajnoki ellenfelét az FK Csíkszereda női focicsapata

Felkészülési mérkőzést játszott a női Szuperligára készülő FK Csíkszereda. Szovátán a Besztercei Gloriát múlta felül. A két együttes a bajnokság nyitófordulójában is találkozik egymással.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!