„Győztem! Köszönöm mindenkinek a támogatást!” – üzente Facebook-oldalán Románia első paralimpiai bajnoka, miután elnyerte a sportvezetői tisztséget, amelyre hárman pályáztak. Az első körben Ciprian Anton 16, Novák Károly Eduárd 14, Irina Văcărean pedig 6 szavazatot kapott.
A második fordulóban a volt sportminiszterhez 20–16 arányban múlta felül a sepsiszentgyörgyi kerekesszékes teniszezőt, Ciprian Antont az elnöki mandátumért.
Alelnököknek Florin Cojocot és Claudiu Miut választották.
A 2020 és 2023 között sportminiszterként tevékenykedő sportember februárban jelentette be, hogy indul az elnöki funkcióért, azért, „hogy tovább küzdjön a román sportért”.
A 48 éves Novák Károly Eduárd parakerékpárosként tavalyig Románia egyetlen paralimpiai bajnoka volt, 2012-ben Londonban az üldözőversenyben szerzett aranyérmet, ezenkívül további három paralimpiai ezüstéremmel is büszkélkedhet (Pekingben 2008-ban és Londonban 2012-ben az országúti időfutamban, illetve Tokióban 2020-ban az üldözőversenyben lett második).
A román paralimpiai bizottságot 2009 óta idén januári lemondásáig a brit Sally Wood Lamont irányította.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!