Az utóbbi időszakban kiválóan teljesítenek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club versenyzői, nemrégiben Zöld Róbert szerzett világbajnoki kvótát, most pedig három fiatal jól szerepelt a három hétig tartó edzőtáborban Ausztriában, a Free Ride Race Team magyarországi síklub irányítása alatt.
A Kővári Gerda Krisztina, Kővári Kíra Karina és Vass-Vitus Aba alkotta hármas december 28-án utazott el, január első hétvégéjén pedig részt vett a Magyar Síszövetség által rendezett időmérőn.
Műlesiklásban (SL) és óriás műlesiklásban (GS) Kővári Gerda Krisztina (12 éves) a korosztálya legjobb idejével zárt és ezzel bekerült a magyar ifjúsági válogatottba.
Nővére, Kővári Kíra Karina (15 éves) a negyedikként, míg Vass Vitus Aba a hatodikként zárta a viadalt.
Egy héttel később, január 11. és 12. között rendezték a hómenők síversenyének negyedik és ötödik fordulóját. Karina remekelt, összetettben másodikként végzett, míg Vass-Vitus Aba mindkét napon maga mögé utasított mindenkit és első helyet ünnepelhetett. Mivel Gerda korábban már kivívta a nemzeti csapatban való részvételt, nem volt indokolt, hogy itt is rajthoz álljon.
Nem sokkal később újabb kihívás várt a fiatalokra, Szlovákiában, a vratnai síközpontban tartották a FIS pontszerző versenyt. Az 50 indulóból a legkitűnőbb eredményt a magyar delegációból Kővári Gerda Krisztina (U14) érte el, aki mindkét versenyszámban (SL, GS) negyedikként zárt, alig lemaradva a dobogótól. Nővére, Kíra Karina (U16) 47 indulóból óriás műlesiklásban 22., míg műlesiklásban a 23. helyen végzett. Vass-Vitus Aba (U14) óriás műlesiklásban a 34., műlesiklásban pedig a 27. pozícióban fejezte be a viadalt.
„Nagyon megterhelő volt az elmúlt időszak, dicséretre méltó eredményeket értek el a fiatalok. Nagy öröm, hogy nem csak a magyar és a román mezőnyben bizonyítanak, hanem nemzetközi pontokat is szereznek. Kővári Gerda eredményessége, tehetsége egyedülálló és nagyon ígéretes. A mindössze 12 éves sportoló az U14-ben, kezdő évesként, ha ilyen eredményekkel zárt az egyszerűen több mint lenyűgöző” – mondta el a háromhetes edzőtábor után Vass Hunor vezetőedző.
A sportolók január 16-án tértek haza, azonban a Kővári testvérek nem sokáig pihenhetnek, ugyanis a hónap végén, január 26–30. között az Andorrában megrendezendő FIS versenyre utaznak.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!