A rendezvény kezdeményezője, egyben a házigazda Torpi MS edzője, Hegedüs Krisztina megkeresésünkre úgy nyilatkozott, sikeresnek tartja a háromnapos, Synchro Clinique elnevezésű hétvégi kurzust, amely hozzájárul a sportág fejlődéséhez és ahhoz, hogy a jövőben versenyeket tudjanak lebonyolítani.
Ennek eléréséhez ugyanis szükség van hazai játékvezetőkre, hogy ne kelljen külföldi bírókat hívni.
Mint megtudtuk, 17 marosvásárhelyi és brassói résztvevővel zajlottak az alapfokú elméleti és gyakorlati képzések, amelyeket a Torpi székhelyén, illetve a víkendtelepi fedett uszodában tartottak.
A tanfolyamot angol és magyar nyelven, illetve románra lefordítva két elismert magyarországi, szinkronúszásra szakosodott személyiség vezette: Szőke Zsuzsanna érdemes edző, illetve Fehérvári Olimpia nemzetközi játékvezető.
A Marosvásárhelyi Torpi MS Romániában azon kevés – egy brassói és egy bukaresti mellett – klubok közé tartozik, ahol szinkronúszó szakosztály működik. Hegedüs Krisztina elmondása szerint ez a sportág belföldön még gyerekcipőben jár.
– ismertette röviden a sportág tulajdonságait a marosvásárhelyi edző.
Hegedüs Krisztina tudatta, a Torpi szinkronúszó szakosztályánál jelenleg 50, 7 és 16 év közötti lánnyal, heti három alkalommal zajlanak az edzések. A tréner kiemelte, céljuk, hogy a jövőben nemzetközi szinten is elismert sportolókat neveljenek, valamint nagyobb versenyeken vegyenek részt. Ilyen például a februárban esedékes budapesti Synus Kupa, ahol a marosvásárhelyi küldöttség 25 versenyzővel képviselteti magát.
Hegedüs Krisztina elárulta, ezt követően a hazai klubokkal közösen április végén tervezik megszervezni Marosvásárhelyen az országban első szinkronúszó versenyt,
amelyen már a tanfolyamon részt vett játékvezetők bíráskodnak.
A marosvásárhelyi edző bízik benne, hogy ezzel a megmérettetéssel sikerül népszerűsíteni az olimpiai sportágat, valamint reméli, hogy a Román Úszó Szövetség hamarosan hivatalosan is beindítja szinkronúszó szakosztályát.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Nem tudta győzelemmel kezdeni a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonját a címvédő Gyergyói Hoki Klub, a piros-fehérek Újpesten szenvedtek vereséget.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!