A vékony játékoskerettel – Borșa, Steff, Engi-Rosenfeld, Gîrbea és a legfiatalabb, Vlad Porime kezdő felállásban – pályára lépett Maros KK nem tudott méltó ellenfele lenni a kiváló játékerőt képviselő és a bajnokság végén a legjobb négy közé jutást célzó Pitești-nek.
A hazaiaknál a nemrég még marosvásárhelyi színekben játszó volt csapatkapitány, Sánta Szabolcs, valamint Jonathan Person és Kilyén Örs is lehetőséget kaptak volt csapatuk ellen, és pontjaikkal hozzájárultak a Pitești kiütéses győzelméhez.
A fiatal vásárhelyiek szünetig még valamelyest tisztes távolságból követték a hazaiakat, és „csak” 18 pontos hátrányban voltak, de a mérkőzés második részében már kevésbé futotta erejükből, így a végéig a gyenge dobószázalék miatt is jóval nagyobb lett a különbség.
Alin Borșa és Engi-Rosenfeld Dávid voltak a legeredményesebbek a Maros KK-nál (amelynél a fiatalok: Tar Krisztián, Barabási Loránd és Cristian Bloj is játszottak), ellenben Bogdan Stăncuț tizenkét dobásából egyetlen pontot sem szerzett.
A Maros KK számára a jövő héten két napon belül két hazai mérkőzés következik: előbb a 20. fordulóban hétfőn 19 órától a listavezető Nagyszebeni CSU-t fogadja, majd szerdán ugyancsak 19-től elmaradt meccsen a ranglistán mögötte álló, egy ponttal lemaradó Temesvári Timba (amely a hétközi játéknapon legyőzte az utolsó előtti helyezett Jászvásári Politehnicát) lesz az ellenfele.
Férfi kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 19. forduló, Pitești, 1200 néző:
BCMU Pitești–Marosvásárhelyi Maros KK 111–60 (28–15, 26–21, 34–13, 23–11)
BCMU: Ciotlăuș 17 (1x3), Russel 16 (2x3), Agafonov 15 (1x3), Nicoară 14, Person 10 (3x3), Căprărescu 10 (2x3), Kostoski 8 (2x3), Sánta 8, Corpodean 6, Kilyén 5 (1x3), Chirof 2. Edző: Hristu Șapera.
Maros KK: Borșa 23, Engi-Rosenfeld 20 (4x3), Gîrbea 7 (1x3), Steff 6, Porime 2, Tar 2, Stăncuț, Barabási, Bloj. Edző: Szászgáspár Barnabás.
Vezették: Laurențiu Grigoraș (Buzău), Ciprian Ciocan (Kolozsvár), Dan Narcis (Râmnicu Sărat).
További mérkőzések a 19. fordulóból:
Temesvári Timba–Jászvásári Politehnica 83–77 (24–13, 23–18, 13–18, 23–28)
SCMU Craiova–Nagyszebeni CSU 72–79 (19–22, 21–20, 17–18, 15–19)
Galaci Phoenix–Bukaresti Dinamo 110–46 (28–13, 35–14, 30–13, 17–6)
Temesvári BC–Nagyváradi CSM – csütörtök 17.45
Kolozsvári U-BT–Bukaresti Steaua – elhalasztották.
A bajnokság állása:
1. Nagyszeben 34 (15 győzelem/4 vereség)
2. Kolozsvár 32 pont (14/4)
3. Nagyvárad 31 (13/5)
4. Temesvár 31 (13/5)
5. Pitești 31 (12/7)
6. Steaua 30 (12/6)
7. Galac 28 (9/10)
8. Craiova 27 (9/9)
9. Maros KK 24 (6/12)
10. Timba 23 (5/13)
11. Jászvásár 20 (2/16)
12. Dinamo 19 (0/19).
Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!