Váratlanul jött a felkérés – közölte megkeresésünkre a marosvásárhelyi szakvezető, aki elárulta, hogy nagyrészt a három, a bajnokság első felében Marosvásárhelyen játszott játékos, Sánta Szabolcs, Jonathan Person és Kilyén Örs miatt vállalta el, mert ők szorgalmazták, hogy segítsen a csapatnak a rájátszásban.
Szászgáspár Barnabás – aki a nemrég menesztett Hristu Șaperát, illetve a mindössze egy forduló erejéig átmeneti edzőnek kinevezett Alex Zigulit váltotta az Argeș megyeiek kispadján – hangsúlyozta, rövid időszakról van szó, mindössze három-négy hetes szerződést kötött, ami a bajnokság végéig érvényes.
– közölte a szakember, majd hozzátette, nem is gondolkodott azon, hogy a következő idényre is Pitești-en maradjon.
Új csapatával kapcsolatban elmondta, tudja, hogy nagy célokkal indultak, de valamelyest elmaradtak a várakozásoktól, viszont az idény végén még van esélyük minél előkelőbb helyen végezni.
„Nagyon jó csapata van Pitești-nek, kiváló egyéni játékosokkal, de az igazi erejét még nem tudta megmutatni, mert a csapatjáték gyengébben működik. Nem lesz könnyű dolgunk a folytatásban, attól függ, milyen ellenféllel játszunk a rájátszásban. Nagyon remélem, hogy ez a rövid idő alatt sikerül jó eredményeket elérnünk” – zárta Szászgáspár, aki hétfőn este már megtartotta az első edzést.
Nagyon kevés ideje, még huszonnégy órája sem volt azonban felkészíteni a csapatot a következő mérkőzésre, ugyanis a hatodik helyezett Pitești kedden este a harmadik Bukaresti Steauát fogadja (a Digi Sport 4 élőben közvetíti), amellyel akár majd a rájátszás első fordulójában is találkozhat.
Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, a középszakasz felsőházi ranglistája:
1. Nagyszebeni CSU 53 pont (23 győzelem/7 vereség)
2. Kolozsvári U-BT 52 (22/8)
3. Bukaresti Steaua 51 (21/9)
4. Nagyváradi VSK 50 (20/10)
5. Temesvári KK 48 (18/12)
6. BCMU Pitești 44 (14/16)
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!