Hirdetés

Nagyot küzdöttek a gyergyószéki teremfocisok

Helytálltak a székely csapatok, nem adták könnyen a bőrüket. Archív
Fotó: Gergely Imre

2018. január 28., 12:35

Elkezdődött a teremlabdarúgó 2. Liga visszavágó-sorozata. Mindkét gyergyószéki együttes nagyot küzdött, és végül az Inter Gyergyónak sikerült egy pontot szereznie.

2018. január 28., 12:35

Nagyváradon lépett pályára az Inter Gyergyó, Buzăuban a Remetei Kereszthegy. Utóbbi gárda meccsén a házigazda Luceafărul az első félidőben 6–1-re is vezetett, de a vendégek nem adták könnyen a bőrüket.

A román teremlabdarúgó-bajnokság Facebook-oldalán is közvetítették a találkozót, a nézők pedig egy nem mindennapi feltámadásnak lehettek szemtanúi.

Hirdetés

A mindent egy lapra feltevő remeteiek fél perccel a mérkőzés vége előtt már egy gólra, 7–6-ra jöttek fel, de a maradék idő nem volt elég az egyenlítéshez.

A csapatvezető Pál Norbert elmondta, két 18 éves játékos is volt soraikban, de ennek ellenére is sikerült megnehezíteni a jóval erősebb kerettel rendelkező házigazdák feladatát. Sőt, az ifik maguk is a remeteiek erősségeinek bizonyultak.

Kiemelte még a kapus Nagy Zsombor teljesítményét is, aki számos nagy védéssel tartotta meccsben a csapatot.

Döntetlen a Dinamo Leonardóval

A hosszú út ellenére jó játékot mutatott be az Inter Gyergyó a Nagyváradi Dinamo Leonardo vendégeként. Az első félidőben hamar előnyt szereztek a zöld-narancssárgák, és 3–1-es vezetéssel vonulhattak pihenőre.

A szünet azonban a házigazda nagyváradiaknak jött jól, akik a hazai pálya előnye mellett a játékvezetők jóindulatát is élvezhették. 4–2-es gyergyói előnynél

az Internek egymás után fújták a szabálytalanságokat, annyira, hogy már a félidő közepén összegyűlt a hat hibapontjuk.

A házigazdák így tízméteres büntetőt lőhettek, ebből egyenlítettek 4–4-re. Hogy ez megtörténhetett, az is kellett, hogy az Inter Gyergyó számos óriási gólszerzési lehetőséget hagyjon ki.

Ez a rossz sorozat a mérkőzés hajrájában sem szakadt meg, amikor a döntetlen állás ellenére vészkapusos taktikára állt át a gyergyószentmiklósi együttes. A labda sehogy sem akart a hálóba kerülni, így 4–4 maradt a végeredmény.

Teremlabdarúgás, 2. Liga, 12. forduló:
Nagyváradi Dinamo Leonardo–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 4–4 (1–3),
a gyergyói gólszerzők: Berecz Norbert 2, Cioată Flavius és Péter András 1–1.

Luceafărul Buzău–Gyergyóremetei Kereszthegy 7–6 (6–1),
a remetei gólszerzők: Abraham ilie 2, Cătălin Doltea, Balázs István, Ferencz Balázs, Balázs Kercsó Botond 1–1.

A forduló további eredményei:
Futsal Ceahlăul Piatra Neamţ–Kézdivásárhelyi KSE 6–6 (3–3)
Fortius Buzău–Segesvári Pro Tineret 10–1 (4–0)
Brassói Colţea–Bukovina Vîcov 6–9 (3–2)
Dévai West–Kolozsvári Clujana – vasárnap, 16.30.

A rangsor:
1. Kolozsvár 27 pont
2. Kézdivásárhely 23
3. Luceafărul 22
4. Piatra Neamț 20
5. Vîcov 18
6. Fortius 18
7. Brassó 17
8. Déva 17
9. Inter Gyergyó 13
10. Nagyvárad 8
11. Remetei Kereszthegy 7
12. Segesvár 1.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Vereséggel indította a szezont a címvédő GYHK az Erste Ligában

Nem tudta győzelemmel kezdeni a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonját a címvédő Gyergyói Hoki Klub, a piros-fehérek Újpesten szenvedtek vereséget.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!