A helyi tehetséges röplabdázókra alapozó marosvásárhelyi csapat a harmadik helyen zárta a másodosztályú bajnokság döntő tornáját, azaz éppen lemaradt a feljutásról, ezt a Brassói Corona és a Konstancai CSM harcolta ki.
A következő szezonban azonban a marosvásárhelyiek mégis a legjobbak között játszanak, a tizenkét együttest felvonultató A1 osztályban. A CSU Medicina ugyanis elfogadta a Román Röplabda Szövetség meghívását, hogy töltse be a SCMU Craiova által üresen hagyott helyet, amely visszalépett az élvonaltól.
„Örülünk, hogy a Nemzeti Egyetemi Röplabda Kiválósági Központ teljesítményéhez szükséges folytonosságot biztosíthatjuk. Ezért figyelmünket és erőfeszítéseinket az eddigiekhez hasonlóan az ígéretes játékosok képzésére összpontosítjuk, folyamatosan befektetve az edzésrendszer minőségének növelésébe” – nyilatkozta a klub közösségi oldalán a korábbi válogatott Adina Salaoru klubigazgató.
A marosvásárhelyi klub női ifjúsági együttese Bokor István vezetőedző irányításával országos bajnoki címet szerzett az elmúlt szezonban, miután négy győzelemmel és egy vereséggel az első helyen fejezte be a május végi hazai rendezésű döntő tornát.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!