Csütörtök délután 6 órakor az Oroszország–Szaúd-Arábia nyitómérkőzéssel kezdetét veszi a 2018-as FIFA labdarúgó-világbajnokság, melynek apropóján tippversenyt indítottunk a Székelyhonon. Futballkedvelő olvasóinknak nem kell mást tenniük, mint regisztrálniuk a tippversenybe, és máris megtehetik a tippjeiket.
A legjobbak értékes nyereményben részesülnek, a ranglista első három helyezettje görögországi, bulgáriai, illetve transzfogarasi utazást nyer a csíkszeredai Magda Best Travel Kft. felajánlásából.
Idei újdonságunk, hogy felhasználóink csoportokat hozhatnak létre, privátot és publikusat egyaránt, privát csoportjaikba pedig meghívásos alapon baráti társaságuk, munkaközösségük tagjait is bevonhatják.
A versenykiírás óta, múlt szerdától 841-en regisztráltak a tippversenybe, ami az igazi futballszakértőket vagy -kedvelőket csak a hangulat miatt érdekelheti, tuti tippjeikkel bárkit maguk mögé utasíthatnak, ám ehhez a legfontosabb, hogy ne maradjanak le a kezdésről: sem a péntek délutániról, sem az azt követő hatvanhárom mérkőzés megtippeléséről. Ugyanis nem muszáj előre megtippelni az összes mérkőzést, minden meccs esetében a kezdés előtt öt percig meg lehet tenni a tippet – vagy a már megtett tippet módosítani –, így
a vébén kialakult új erőviszonyokat számításba lehet venni.
Felhasználóink eddig 53 csoportot hoztak létre, ezek döntő többsége privát csoport különböző munkaközösségek, baráti, futballszerető társaságok számára. A legnépszerűbb csoport 51 felhasználót tudott bevonzani, a csoportmegnevezések alapján pedig nálunk tippelnek például a Hargita megyei önkormányzat vagy a román posta megyeszékhelyi munkatársai, de beszálltak a versenybe a Harvíztől, illetve más Hargita megyei vállalkozástól is. Természetesen mi is ott vagyunk, azzal a megjegyzéssel, hogy a lapcsaládunknál dolgozók nem vihetik el a fődíjakat. Tehát egy picit nőnek az esélyek,
megéri megpróbálni!
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!