A teremlabdarúgó 2. Liga az elmúlt hétvégén szünetelt az ortodox húsvét miatt, azaz minden csapatnak pihenő járt. Azonban ez lehetőséget adott arra, hogy az együttesek bepótolják a Kereszthegy–Pro Tineret mérkőzést, amit a vendégek kupamérkőzése miatt kellett elhalasztani márciusban.
A remeteiek számára jó előjel volt, hogy történetük első bajnoki pontjait éppen Segesvár csapatával szemben sikerült megszerezniük az ősszel.
Ugyanakkor remélhető volt a győzelem abból is, hogy a Pro Tineret mindössze négy pontot szerzett az egész sorozatban, és ezzel a legutolsó helyen áll. Ezzel szemben tudni lehetett, hogy a vendégek fiataljaiban van tehetség, nem hiába jutottak be az U19-es korosztályú csapatok számára kiírt Román Kupa elődöntőjébe.
Bármi megtörténhetett volna tehát, és a mérkőzés ideje alatt ez a „bármi” mind meg is történt.
Segesvár vezetett 1–0-ra. Remete fordított 3–1-re. Aztán rövid idő alatt 3–5 lett, hogy a szünet előtt 5–6-ra módosuljon az állás, azaz még mindig a segesváriaknál volt az előny.
A második félidőben előbb 6–6 lett, majd 6–7. Innen vette a kezébe végérvényesen az irányítást a Kereszthegy. Négy gólt lőttek egymás után a házigazdák, és eközben sikerült érintetlenül tartani a saját kapujukat. Így alakult ki a 10–7-es Kereszthegy-siker.
Ebben nagy szerepe volt a remeteiek gólgyárosának, Cătălin Dolteának, aki 7 gólt lőtt. Mellette még Nagy Zsombor (2) és Balázs István voltak a házigazda gólszerzői.
Pál Nándor, a Kereszthegy ügyintézője kiemelte még a szurkolók szerepét is. Szerinte ez a győzelem nagyban köszönhető annak, hogy a lelkes közönség akkor sem adta fel a buzdítást, amikor több góllal vezetett az ellenfél.
Hét végén rendezik meg a 19. fordulót: a Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó épp a segesváriak vendége lesz (szombat, 18.30), a Kereszthegy pedig Brassóba utazik, ahol a Colțea fogadja (vasárnap, 18 óra). A Kézdivásárhelyi KSE a jó formában lévő Bukovina Vîcov otthonába látogat (vasárnap, 14 óra).
A teremlabdarúgó 2. Liga rangsora:
1. Kolozsvár 43 pont
2. Luceafărul 37 (–1 meccs)
3. Brassó 32 (–1 meccs)
4. Vîcov 30
5. Kézdivásárhely 30
6. Fortius 30
7. Piatra Neamț 29
8. Déva 23
9. Inter Gyergyó 17
10. Nagyvárad 11
11. Remetei Kereszthegy 11
12. Segesvár 4
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!