A szervezet honlapján közzétett újévi üzenetében az elnök úgy fogalmazott: „Látjuk kínai partnereink és barátaink elkötelezettségét és elszántságát, már minden olimpiai helyszín készen áll a világ legjobb sportolóinak fogadására”.
Bach hasonlóképpen dicsérte a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia házigazdáit. „Csak köszönet illeti japán barátainkat óriási elkötelezettségükért és elszántságukért” – jelentette ki a NOB elnöke, aki megismételte korábbi minősítését, amely szerint Tokió továbbra is a történelem legjobban felkészült olimpiai városa.
A tokiói ötkarikás játékokat 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik. A pekingi téli olimpia időpontja: 2022. február 4-20.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!