A csoportkör egyik legunalmasabb meccsét játszották a svédek és a dél-koreaiak hétfőn délután, az első félidőben két európai helyzetet lehet kiemelni, mindkettőnél helyén volt Cso Hjun Vu.
A második félidőben sem változott a játék képe, a svédek próbálták feltörni a szervezetten védekező ázsiai védelmet, míg a dél-koreaiak ellentámadásból próbáltak veszélyt okozni.
Egész meccsen egyszer sem találták el a svéd kaput, legnagyobb helyzetüket pedig a hosszabbításban hagyták ki.
A svédek győzelmét a technológia segítette, hiszen Joel Aguilar salvadori játékvezető a 63. percben továbbot intett, amikor Kim Min Vu szabálytalanul szerelte a büntetőterületen belül Claessont. Videózás után befújta a 11-est, amit Granqvist magabiztosan értékesített.
Ez volt az idei vébén a harmadik videobírós büntető.
Korábban a Franciaország–Ausztrália és a Peru–Dánia mérkőzésen döntöttek utólag a tizenegyes mellett a felvételek visszanézése alapján.
Amúgy nagyon sokat állt a látványosnak egyáltalán nem mondható játék, a két együttes negyvenhárom szabálytalanságot követett el (20–23).
Például a végig lüktető, nagy téttel bíró portugál–spanyolon összesen huszonkét szabálytalanság volt.
Svédország 1958 óta, azaz hatvan éve nyert utoljára nyitómérkőzést a vébén. A svéd siker egyben azt jelenti, hogy a címvédő német válogatottnak már a következő fordulóban a kiesés elkerüléséért kell küzdenie.
A csoportban vasárnap Mexikó nagy meglepetésre 1–0-ra legyőzte a címvédő Németországot.
Labdarúgó-világbajnokság, F csoport, 1. forduló
Svédország–Dél-Korea 1–0 (0–0)
Nyizsnyij Novgorod, Nyizsnyij Novgorod Stadion, 42 300 néző, vezette: Joel Aguilar (salvadori).
Gólszerző: Granqvist (65., 11-esből).
Sárga lap: Claesson (61.), illetve Kim Sin Vuk (13.), Hvang Hi Csan (55.).
Svédország: Olsen – Lustig, P. Jansson, Granqvist, Augustinsson – Claesson, Seb. Larsson (G. Svensson, 81.), Ekdal (Hiljemark, 71.), Forsberg – Berg, Toivonen (Thelin, 77.). Szövetségi kapitány: Janne Andersson.
Dél-Korea: Cso Hjun Vu – Li Jong, Dzsang Hjun Szu, Kim Jung Gvon, Pak Dzsu Ho (Kim Min Vu, 28.) – Li Dzse Szung, Ki Szung Jung, Ku Dzsa Csol (Li Szung Vu, 73.) – Hvang Hi Csan, Kim Sin Vuk (Dzsung Vu Jung, 66.), Szon Hung Min. Szövetségi kapitány: Sin Te Jong.
Labdarúgó-világbajnokság, 2018, Oroszország, F csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Svédország | 3 | 2 | 0 | 1 | 5–2 | 6 |
| 2. | Mexikó | 3 | 2 | 0 | 1 | 3–4 | 6 |
| 3. | Dél-Korea | 3 | 1 | 0 | 2 | 3–3 | 3 |
| 4. | Németország | 3 | 1 | 0 | 2 | 2–4 | 3 |
További program, hétfő
18 órakor G csoport: Belgium–Panama
21 órakor G csoport: Tunézia–Anglia
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!