A székelyudvarhelyi Lőrincz Magor a világversenyen görög, moldáv, amerikai és grúz ellenfeleket is maga mögé utasított, majd a döntőben az idei Európa-bajnok ukrán birkózó ellen is győzni tudott, így megszerezte az U20-as világbajnoki címet – számolt be teljesítményéről klubja, a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub.
A strandbirkózó ezzel újabb jelentős eredményt ért el, és a 2024-es év után ismét világbajnoki címet ünnepelhet. Akkor az U17-es korosztályban Európa- és világbajnok lett, így most már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát.
Magor pár nappal ezelőtt a szőnyegen is eredményes volt. Budapesten, az ESMTK Kruj Iván Sportcsarnokában rendezték az U23-as magyar bajnokságot, ahol három sportoló képviselte az ISK-t. A versenyzők a tengerparti edzőtábor helyett a magyar bajnokságot választották.
Verestoy Árpád a 79 kilogrammos súlycsoportban egy győzelem és két vereség után búcsúzott a versenytől, míg Lőrincz Balázs 97 kilogrammban az ötödik helyen végzett, miután alulmaradt a bronzmérkőzésen.
A mindössze 18 éves Lőrincz Magor viszont megnyerte a 86 kilogrammos súlycsoportot, így U23-as magyar bajnoki címet szerzett.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!