Arra mindenképpen számítani lehetett, hogy a Bencze Kata fitneszoktató által vezetett aerobik-maraton iránt nagy lesz az érdeklődés, hiszen évek óta ez az egyik legkedveltebb programszám a mozgást, tornát kedvelő hölgyek körében.
Ezt az időjárás sem zavarhatta meg, hiszen a Basilides Tibor sportcsarnok oltalma alatt zajlott a jó hangulatú, pörgős esemény.
A felhők ugyan gyülekeztek, de végül kegyes volt az időjárás az utcai hokihoz is, a kultúrház parkolójában remekül szórakoztak anyukák és gyerekek, hokisok és a játékkal most ismerkedők egyaránt.
Itt sem volt vesztes, és nem érezhették a vereség keserű ízét azok sem, akik az Erdélyi Madárfészek-Godako Ökölvívó akadémia edzéseinek hangulatát igyekeztek megtapasztalni.
Szombaton a Csiky-kertbe költöztek ki a mozgáskedvelők. Kalandpark, tiroli pálya, gólyalábazás és íjazás is kipróbálható volt a kicsik és nagyok számára.
A csapatvetélkedők sora is itt zárult le, megtörtént az eredményhirdetés és a legjobbak díjazása is.
Akik bekapcsolódtak az egy hétig tartó sportnapokba, elismerést érdemelnek, de akik a meghirdetett vetélkedők előírásait betartva a legtöbb sportágat kipróbálták, azok rászolgáltak a díjakra.
A családok versenyét Bendéék szerezték meg, azaz Bende István, Jutka, Erzsébet, Áron, Júlia és József. A második helyen a Gómagol néven szereplők, azaz Rokaly Annamária, Sándor-Rokaly Magor, Sándor-Rokaly Kata és Szász László végeztek.
A baráti társaságok vetélkedőjét a Mekecskék nyerték, a Porozó és a Golden Knights előtt. Különdíjat kapott az Enger.
A felsoroltak mellett a legtöbb versenyszámnál megjelentek olyanok is, akik nem neveztek be a vetélkedőre, de ők is kipróbálták az adott sportágakat.
Vasárnap zajlott a Cross Kápolna terepfutóverseny, 10 kilométeres és félmaratoni távon.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!