Hirdetés

Községi kultúrotthonból juthatnak az udvarhelyiek az európai elitbe

Nem épp nemzetközi kupameccs helyszíne
Fotó: Józsa Csongor

2019. december 13., 13:20

Érdekes helyszínen játssza Európa Kupa meccsét a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. A férfi asztalitenisz együttes az SK Vydrany ellen vívhatja ki a továbbjutást. A visszavágót egy községi kultúrotthonban, szerény körülmények között rendezik – helyszíni tudósítás.

2019. december 13., 13:20

Pénteken délelőtt tartotta hivatalos edzését a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK Felvidéken, Nemeshódoson. Nem volt egyszerű megtalálnunk a mérkőzés helyszínét, ezúttal nem egy asztalitenisz- vagy sportcsarnokot kellett keresnünk: a helyi Kultúra Háza előtt parkolt le a kisbusz.

Könnyen megállapítható, a Dunaszerdahely melletti község korántsem ég európai kupalázban: szürke hétköznapját élte a település, kevés mozgással, három helybélitől is érdeklődnünk kellett, amíg rátaláltunk a nemeshódosi kulturális, egyben a sportélet bölcsőjére.

Az előtérben kis vendéglő, ahol a munkásoknak főzik az ebédet. Az ellenfél elnöke, Kmet Jozef megnyugtat, az a tér a mérkőzés időpontjában a csapatok rendelkezésére áll. A kultúrotthonban már felállították a karácsonyfát, a színpadra rendezték be a lelátót, alig több mint ötven széket, ami a színdarabok idején a nézőtér, az most a játéktér.

•  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Fotó: Józsa Csongor

A székelyudvarhelyi sportolók szeme tágra nyílt, amikor meglátták, hol kell kivívniuk a legjobb négybe kerülést a második számú európai kupakiírásban. „Még a szerbiai második ligában is jobb helyszínen játszunk” – állapította meg Cservik Krisztián, az ISK-SZAK vajdasági játékosa.

„Voltam ennél mesebelibb helyen, Nápolyban katakombák között adogattunk” – próbálta a helyzet tragikomikusságát megragadnia György Szilárdnak.

Hirdetés

A csapat edzője, György István csitította a kedélyeket. „Ez a helyszín a házigazdáknak sem kedvezhet. Az asztaliteniszezők Pozsonyból érkeznek, ott tartják az edzéseket, ők is csak a találkozóra érkeznek ide. Nem szabad ez minket kizökkentsen, a mi célunk az, hogy koncentráltak maradjunk, elérjük, amiért jöttünk, a továbbjutást.”

A találkozót hirdető plakát •  Fotó: Józsa Csongor Galéria

A találkozót hirdető plakát
Fotó: Józsa Csongor

A fiúk egy óra edzést követően visszatértek dunaszerdahelyi szállásukra, késő délután jön az igazi megmérettetés: a férfi asztalitenisz Európa Kupa 4. körének visszavágója.

Egy héttel ezelőtt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK nagy küzdelemben 3–2-re nyert a szlovák címvédő, az SK Vydrany ellen. A visszavágót pénteken 19 órától játsszák.

Kapcsolódó

Az udvarhelyi klub életében óriási fegyvertény lenne a sorozat legjobb négy gárdája közé bekerülni, nem beszélve arról, hogy a soron következő ellenfele a Bajnokok Ligájából érkezne.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!