Egy héttel ezelőtt drámai csatában, hősies küzdelemben 3–2-re nyert a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Európa Kupa 4. körének odavágóján a szlovák bajnoki címvédő, az SK Vydrany ellen. Pénteken 19 órától a visszavágó jön, a csapat szerdán utazott el Felvidékre, a Dunaszerdahely melletti, mindössze 1800 lelket számláló Nemeshódoson vívhatja ki a továbbjutást.
A György István edző által irányított gárda csütörtökön Győrben tartott edzést, a találkozó napján pedig délelőtt tartja a hivatalos tréninget. A keret teljes: Sebastian Loso, Cservik Krisztián, György Szilárd és Tamás Szabolcs is bevethető.
– fejtette ki György Szilárd, az ISK-SZAK asztaliteniszezője.
A játékos hozzátette, valószínűleg nagy taktikai csata is lesz a háttérben, nem mindegy, hogy az ellenfél milyen sorrendben nevezi játékosait. „Biztosan ők is sokat számolgattak, beszélgettek arról, hogy mi lesz a nyerő húzás. Mi is egy hete tárgyaljuk. Persze ez nagyban számít majd, de az is, hogy a meccsnapon ki lesz pontosabb.
– mondta György Szilárd.
A második számú nemzetközi kupakiírásban még nyolc gárda van talpon, négyen kerülnek a következő körbe, ahol csatlakozik hozzájuk négy együttes a Bajnokok Ligájából. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak ez a második idénye az Európa Kupában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!