Hirdetés

Közel egymillió eurós tartozást halmozott fel a Maros KK

Az edzők nem adják fel, be szeretnék fejezni a szezont
Fotó: Haáz Vince

2018. március 04., 15:52

Megfogyatkozva, de folytatja a küzdelmet a férfi kosárlabda Nemzeti Ligában a Marosvásárhelyi Maros KK, amelynél azonban továbbra is kérdéses, hogy be tudja-e fejezni a szezont. Közben nyilvánosságra került az a dokumentum, amelyből kiderül, hogy a klub a 2014-től kezdődően közel egymillió eurós tartozást halmozott fel játékosai és hitelezői felé.

2018. március 04., 15:52

Miután múlt héten kénytelen volt megválni két meghatározó játékosától, a csapatkapitány Sánta Szabolcstól és az irányító svéd Jonathan Persontól (mindketten a BCMU Pitești-hez igazoltak), az együttes vezetőedzője, Szászgáspár Barnabás még egészségügyi problémái (műtéten esett át) ellenére is a helyettesítésükön dolgozott.

Megkeresésünkre a szakvezető elmondta, első lépésként sikerrel járt, hiszen egy általa régóta ismert ügynök segítségével az átigazolási időszak lezárásáig kevés költséggel megegyeztek egy beállóssal és egy irányítóval, azonban szerződtetésük a Román Kosárlabda Szövetségtől (FRB) függ, amelynek még jóvá kell hagynia leigazolásukat.

Hirdetés

Ezt pedig könnyen lehet, hogy nem teszi meg, ugyanis a Maros KK-nak rengeteg tartozása van, köztük a sportági szövetség felé is, így kérdéses, hogy a FRB miként dönt ez ügyben.

Béres Lóránt klubelnök érdeklődésünkre közölte, a szövetség hétfőre ígért választ, és reménykednek, hogy ez pozitív lesz, így a folytatásban számíthatnak a két játékosra, akiknek nevét azonban nem árulta el.

Merész célok a bizonytalanságban

Továbbá a szezon hátramaradt részére még mindig nem biztosított az összeg, amellyel végig tudnák vinni a bajnokságot – tudtuk meg Béres Lóránttól, aki hozzátette, mégis remélik, hogy menet közben minden kialakul, de mint mondta, egyelőre semmi sem biztos az együttes körül.

Mindenesetre Szászgáspár Barnabás bízik benne, hogy bár jelenlegi helyzetük katasztrofális,

a tartozások miatt már a Sportcsarnokban sem edzhetnek, helyette a Petru Maior Egyetem sporttermében tartják a felkészülést,

a vezetőségnek sikerül előteremteni ezt a minimális összeget, mert elmondása szerint ők végig küzdeni akarnak, és nem tartja lehetetlennek, hogy az új érkezőkkel akár a rájátszásba jutást is megvalósíthatják.

Ha nem tudna erősíteni a kereten, nem lesz esélyük bejutni a rájátszásba •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Ha nem tudna erősíteni a kereten, nem lesz esélyük bejutni a rájátszásba
Fotó: Haáz Vince

Kemény mérkőzések a héten

A bajnokság alapszakaszának hétvégi, 18. fordulójában a Maros KK a Temesvári Timba ellen kellett volna játsszon hazai pályán, azonban a találkozót a vendégek kérésére elhalasztották, és március 14-én, szerdán 19 órától pótolják be.

A Maros KK legközelebb a hétközi fordulóban szerdán lép pályára a megerősödött BCMU Pitești vendégeként, ahol máris találkozik a nemrég megvált két játékosától,

ezt követően pedig hétvégén hazai pályán újabb bajnoki esélyessel, a Nagyszebeni CSU-val játszik. A vásárhelyiek edzője szerint ezekkel a kemény csapatok elleni mérkőzésekkel jól rá tudnak készülni majd a közvetlen ellenfelekkel szembeni összecsapásokra, amelyeken bebizonyíthatják, hogy a középszakaszban megérdemlik a feljebb jutást.

Nyilvánosságra kerültek a klub tartozásai

Visszatérve a tetemes tartozásokra, a Totalbaschet.ro szakportálon megjelent dokumentum szerint az elmúlt évek alatt (2014-től kezdődően) a Maros KK korábbi vezetőségének és rossz menedzsmentjének meggondolatlan tevékenységével,

amellyel mindent tönkretettek, a klub több mint 4,4 millió lejes (közel egymillió euró) adósságot halmozott fel – írják.

A listán a különböző ügynökségek és cégek mellett, amelyeknek tartozik a klub, nem kevesebb mint 37 játékos neve szerepel, köztük a legtöbb pénz a volt játékosoknak, Alhaji Mohammednek, Goran Martinicsnak és Ivan Ivanovicsnak jár, illetve a mostani szezonban minden játékosnak.

Kedvező jövőben bízva

Mindezek ellenére a klubelnök és a szakvezető egyetértettek abban, hogy nyáron lesz folytatása a marosvásárhelyi kosárlabdának: Szászgáspár Barnabás szerint az új projekttel, az újonnan létrehozandó Városi Sportklub (VSK) – amelynek ő az egyik megbízottja – nyújtotta támogatással a következő szezontól már normális keretek között működhet a klub.

Szászgáspár tudatta, lassan, de biztosan alakulgat a VSK, amely a tavasz folyamán fel lesz építve.

A Maros KK-ra vonatkozóan egyelőre nem tisztázott, hogy majd az ősszel kezdődő új szezonra a névváltással hol kezdi a bajnokságot: a szövetség engedélyezi maradását az élvonalban vagy a másodosztályból kell visszaküzdenie magát.

Férfi kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 18. forduló:
Nagyváradi CSM–Kolozsvári U-BT 90–83 (21–20, 30–22, 14–20, 25–21)
Politehnica Iași–BCMU Pitești 88–95 (21–23, 30–26, 19–27, 18–19)
Nagyszebeni CSU–Galaci Phoenix 93–85 (18–25, 24–15, 18–22, 33–23)
Bukaresti Dinamo–SCMU Craiova 54–117 (14–28, 16–27, 11–33, 13–29)
Bukaresti Steaua–Temesvári BC – vasárnap, 19.45
Marosvásárhelyi Maros KK–Temesvári Timba – elhalasztották (március 14., 19 óra)

A bajnokság állása:
1. Nagyszeben 32 (14 győzelem/4 vereség)
2. Kolozsvár 32 pont (14/4) 
3. Nagyvárad 31 (13/5)
4. Pitești 29 (11/7)
5. Temesvár 29 (12/5)
6. Steaua 29 (12/5)
7. Craiova 26 (9/8)
8. Galac 26 (8/10)
9. Maros KK 23 (6/11)
10. Timba 21 (4/13)
11. Jászvásár 19 (2/15)
12. Dinamo 18 (0/18).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!