Köszönetét és elismerését szeretné kifejezni Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala azoknak a sportolóknak, edzőknek, csapatoknak, akik az elmúlt évben elért eredményeikkel büszkévé tették a várost – olvasható a városháza közleményében.
Erre várnak javaslatokat február február 8-ig lehet benyújtani, amelyeket az intézmény sportkuratóriuma rangsorol. A sport területén dolgozó szakemberek, illetve az önkormányzat sporttevékenységgel foglalkozó munkatársai az erre a célra kidolgozott szabályzat alapján készítik el a tavalyi év székelyudvarhelyi sportolóit, edzőit, csapatait.
A javaslattételhez szükséges űrlapot ezen a linket lehet elérni.
Az Székelyudvarhelyi Sportgálát – melyet a polgármesteri hivatal közösen a VSK Székelyudvarhellyel szervez – február 26-án, csütörtökön 19 órától tartják az Areo Events Rendezvénysátorban.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!