A gyergyóalfalvi Sövér Elek Szakközépiskola nyolcadikos tanulója, és egyben a Marosvásárhelyi ISK versenyzője, Kiss Abigél a 16 évesek korosztályában rapid sakkban ezüstérmet szerzett. Gál Imola Katalin és Barátosi József edzők tanítványa tizedik kiemeltként kezdte a tornát.
A verseny során magabiztosan menetelt, egyedül a későbbi bajnok tudta megállítani, ám ezt követően újabb pontokat gyűjtve megszerezte a második helyet az országos mezőnyben.
„Nagyszerűen sikerült a versenyem. Hálás vagyok mindazoknak, akik segítettek a felkészülésemben. Az idei versenyszezonomra tekintve ez igazán méltó zárás. Kimondottan örvendek, hogy a verseny során több mint 100 ELO-ponttal gazdagodtam. A blitz versenyem nem sikerült a legjobban, de abban is sikerült értékes pontokat szereznem.” – nyilatkozta a Székely Sportnak Kiss Abigél.
A Kiss-család másik tehetséges sakkozója, Hanna is közel állt a dobogóhoz a blitz sakkversenyben. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium tizedikes tanulója az utolsó fordulóig éremesélyes volt, de az ott elszenvedett vereség miatt végül a hatodik helyen zárta a bajnokságot. A lányok az utóbbi hetekben több megmérettetésen is remekül helytálltak.
Egy héttel korábban, a Magyarországon megrendezett Nemzetközi Sáncoló Hajdúk Sakkviadalon a rendkívül erős mezőnyben Hanna az ifi és női kategória legeredményesebb játékosa díjat érdemelte ki. „Az idei év számos nagyszerű eredménnyel és élménnyel gazdagított bennünket. A legfontosabb, hogy a lányok mindennapjait meghatározza ez a nagyszerű sportág.” – fogalmazott édesapjuk, Kiss Arnold sakkoktató.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!