Javában zajlik a 28. Caissa Nemzetközi Sakkfesztivál a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, amely idén is rangos mezőnyt vonzott a városba: kilenc ország sakkozói ültek asztalhoz, köztük nagymesterek, nemzetközi és FIDE-mesterek, valamint a világ legfiatalabb, 2200 Élő-pont fölötti játékosa.
A fesztivál három párhuzamos tornát kínál. A főverseny, a Caissa–A kategória a nagymesteri és mesteri címekért, Élő-pontokért zajlik, míg a Caissa–B az amatőrök és a 2000 Élő-pont alatti játékosok viadala. Emellett a legifjabb tehetségek sem maradtak ki: számukra rendezték meg a 12 éven aluliak számára kiírt 12. Balogh János Emlékversenyt.
A kilencfordulós, svájci rendszerű tornák augusztus 21-én rajtoltak, a játszmák naponta 16 órától kezdődnek, a zárófordulóra augusztus 29-én délelőtt kerül sor. A díjkiosztó ünnepséget ugyanezen a napon délután rendezik. A fesztivál főbírója Radu Cătălin Chirilă, helyettese Dariana Gabriela Didiliuc.
Három fordulót követően az A csoportban – ahol 33 versenyző küzd a minél jobb helyezésért – a galaci Marius Manolache hibátlan mérleggel vezet. Őt fél ponttal követi egy négyes élboly: Alin Marian Lucaci (Moinești), Tudor Gabriel Dănilă (Bukarest), Claudiu Cristian Dobre (Ploiești) és George Gabriel Grigore (Nagybánya).
A 45 fős B csoportban hármas holtverseny alakult ki az élen: Alexandru Mohonea (Galați), Levay Sorin (Târgoviște) és Matei Mocaniță (Tulcea) áll 3–3 ponttal. Őket 2,5 pontos üldözők követik, köztük David Donici Maier (Bukaresti Dinamo), Nicolae Juncu (Kolozsvár) és George Ciprian Cernencu (Galac).
A legfiatalabbak körmérkőzéses viadalán tízen ülnek asztalhoz. Három forduló után Benedek Csanád (Székelyudvarhelyi ISK) és Raul Diaconu (Chitila) állnak az élen hibátlan, 3–3 pontos mérleggel.
A részletes eredmények és a játszmák élőben is követhetők a fesztivál hivatalos honlapján.
Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.
Különleges eseménynek adott otthont hétfőn a marosvásárhelyi Kultúrpalota: itt tartották a legendás labdarúgó és edző, Bölöni László életét, valamint pályafutását feldolgozó dokumentumfilm díszbemutatóját.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!