Hirdetés

Kiderült, mennyire súlyos Simona Halep sérülése

A Roland Garrost valószínűleg kihagyja, a tokiói olimpiáig szeretne teljesen felépülni
Fotó: WTA Tennis/Getty

2021. május 14., 22:03

A női világranglistán harmadik román teniszező Twitter-oldalán tájékoztatta rajongóit a sérüléséről. Mint írta, a Rómában elvégzett vizsgálat kisebb izomszakadást mutatott ki a bal vádlijában.

2021. május 14., 22:03

Simona Halep szerdán súlyosnak tűnő sérülés miatt kényszerült feladni második fordulós mérkőzését a salakpályás római tornán. A konstancai teniszező az első szettet 6:1-re hozta a német Angelique Kerber ellen, majd a második játszmában 3:3-as állásnál nem tudta folytatni a játékot.

A hirtelen jelentkező sérülés után Halep orvosi segítségre szorult, majd könnyeivel küszködve hagyta el a pályát.

Hirdetés

Kapcsolódó

Pénteken a Twitter-oldalán osztott meg részleteket a sérüléséről:

Üdv! Egy, Rómában elvégzett MR-vizsgálat után megerősíthetem, hogy egy kis izomszakadásom van a bal vádlim felső felében.

Ma hazarepülök, és hétfőn elkezdem a regenerálódást a medencében és az edzőteremben. Bizakodó vagyok és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy felgyorsítsam a visszatérésemet. Köszönök mindent és hamarosan találkozunk” – írta a román topjátékos.

A sérülés miatt továbbra is kérdéses, hogy Simona Halep részt tud-e venni kedvenc Grand Slam-tornáján, a május 30-án rajtoló Roland Garroson.

Hazatérése után azt nyilatkozta, kevés esély mutatkozik arra, hogy elinduljon a francia teniszbajnokságon, a tokiói olimpiáig viszont szeretne teljesen felépülni.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a CFR, kezdődik a téli olimpia – a szerdai sportműsor

Újabb kiszállás vár az FK Csíkszeredára és a Kolozsvári CFR együttesére, közben megkezdődnek a téli olimpia küzdelmei is. A kínálatban kerékpár, futsal, kosárlabda, sznúker és röplabda is szerepel.

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Bejutott az Eb-elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22–6-ra nyert vasárnap este az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!