Miután egy nagyszerű győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé, az újabb ellenfél már az útját állta a gyergyószentmiklósi Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub sportolójának a junior világbajnokságon. Edzője, Huszár Árpád, aki a magyar válogatott szakmai stábjának tagjaként irányította a sportolót így látta a mérkőzést:
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség Facebook-oldalán pedig így fogalmaz a magyar csapat szakvezetője Törteli Ferenc: „Benedek Péter kiválóan bokszolt az előző körben, és egy nagy skalpot gyűjtött be, kazah riválist múlt felül nagy csatában. A 16 esztendős tehetség egy újabb nagy mérkőzésre készült, Aren Haratjan a helyiek egyik büszkesége ellen, aki minden támogatást meg is kapott a hazai drukkerektől.
Amint arról már beszámoltunk, a vébén az EGÖSK egy másik bokszolója, Mailát András is szorítóba lépett. Ő egy újabb boksznagyhatalmat, Üzbegisztánt képviselő sportolóval szemben maradt alul.
A gyergyói ökölvívók számára most egy újabb – ezúttal hazai – megmérettetés jön, december 8-9-én, Gyergyószentmiklóson magyarországi és romániai válogatott sportolókkal csapnak össze az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub fiatal versenyzői a Tatárdomb Kupán. Az EGÖSK első felnőtt sportolója, Csiki Róbert pedig ezt követően a felnőtt magyar bajnokságon fog kesztyűt húzni.
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!