Hirdetés

Két napon át tékvandóztak Udvarhelyen

Formagyakorlatban, illetve küzdelemben versenyeztek a résztvevők
Fotó: Veres Nándor

2018. június 06., 14:13

Rangos tékvandóversenyeket rendeztek múlt hét végén Székelyudvarhelyen. A megmérettetéseken több mint száz sportoló vett részt Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, Galacról, Besztercéről, Jászvásárról és Bukarestből.

2018. június 06., 14:13

Szombaton reggel kezdődött a 9. Országos formagyakorlat-verseny, amelyen gyerek, kisifjúsági, kadett, ifjúsági, felnőtt és master korosztályban indították a tékvandósokat, osztályok szerint (A és B). Itt öt klub hetven sportolója mutatta meg tudását. A házigazda Hwarang SK-tól Nemes Mátyás – felnőtt, A osztály – a második helyen végzett.

Másnap volt a 4. Hwarang Kupa, amelyen már jóval népesebb mezőny gyűlt össze, nyolc klub 130 versenyzője szállt harcba. Ugyancsak A és B osztályba sorolva, kor- és súlycsoportok szerint küzdöttek meg egymással.

Hirdetés

A Hwarang SK hat versenyzővel vett részt, közülük négyen is dobogós pozícióban végeztek: Szakáts Imre Loránd (2. hely, A osztály, kadett, +65 kg-os súlycsoport), Ágoston Dávid (2. hely, B osztály, gyerek, +35 kg), Zsombori Szabolcs (2. hely, B osztály, gyerek, -30 kg), Kádár Zoltán (3. hely, B osztály, ifjúsági, -59 kg). Nagy Ágnes épp csak lecsúszott a dobogóról, ötödikként zárt a B osztály, gyerek korcsoport, -30 kg-os súlycsoportban.

A csíkszeredai Phoenix Sportklub az országos bajnokságon 4, a Hwarang Kupán pedig 9 versenyzőt indított, Simó Mihály 5 danos mester tanítványai összesen 3 arany-, 2 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A csíkiak eredményei. Formagyakorlat országos bajnokság, egyéni: Incze Noémi 1. hely, Zsombori Hunor 3. hely. Páros: Incze Noémi és Lőrincz Hunor János 3. hely. Az összesítésben a Phoenix Sportklub csapata a 3. helyen végzett. 

Hwarang Kupa, küzdelem, gyerek korosztály: Westhout Anett (-30 kg) 1. hely. Kisifjúságiak: Incze Noémi (-35 kg) 1. hely, Leonard Vornicu (30 kg) 2. hely, Petres Nóra (-30 kg) 3. hely, Lőrincz Hunor János (-40 kg) 3. hely. Kadet korosztály: Szász Tamás László (-41 kg) 2. hely. Ifjúságiak: Petres Zsolt (-63 kg) 3. hely, Baranai Krisztián (-73 kg) 3. hely.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!