Hirdetés

Jól kezdtek az udvarhelyi birkózók a felnőttek bajnokságában

A tétmérkőzések növelése miatt megváltoztatták a bajnokság lebonyolítását. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2018. április 05., 09:59

Elrajtolt a felnőtt birkózók országos csapatbajnoksága. Az első fordulónak Temesvár adott otthon, a Székelyudvarhelyi Fások Sport Klub birkózói jól teljesítettek, az új lebonyolítású rendszerben a harmadik helyen állnak.

2018. április 05., 09:59

A Román Birkózó-szövetség a tétmérkőzések növelése érdekében új kiírás szerint szervezi meg idén az országos csapatbajnokságot. A megmérettetés három fordulós, a végső összesítésbe beleszámolják a Román Kupában elért eredményeket is.

A csapatversenyben minden olyan együttes eredményét számolják, amely a tíz súlycsoport legalább felében versenyzőt indít.

Hirdetés

„Idén megváltoztatták a lebonyolítást, már nem csapat csapat elleni, hanem egyéni meccsek vannak, a három forduló után pedig összesítik az eredményeket.

Jó döntés volt a szövetség részéről, már az első fordulót követően látszik, hogy nagy az érdeklődés, hiszen a három kategóriában (szabad- és kötöttfogás, illetve női) több mint 220 birkózó vett részt.

Érdekessé és nagyon népessé vált a mezőny” – mondta Ambrus Sándor, a Fások SK elnöke.

Az udvarhelyi birkózóklubnál továbbra is az utánpótlás-nevelésen van a hangsúly. „Akárcsak tavaly, az idei évben is arra fektetjük a legtöbb energiát és anyagi forrást, hogy a fiatal birkózóink a lehető legtöbb versenyen vegyenek részt. Azok is jussanak el Európa- és világbajnokságra, akiknek eddig ez pénzhiány miatt nem jött össze” – tette hozzá az elnök.

Két csapatnyi udvarhelyszéki

Az első forduló előtti célkitűzés a 3–4. hely megszerzése volt a Fások SK-nál, ezt pedig teljesítették is a sportolók. „Mivel többen is nehéz körülmények között tudtak készülni, ezért elfogadhatónak tartom az elért eredményt. Fiatal csapatunk van, a fiúk tapasztalatlanok, nem nagyon tudták, mire számítsanak.

Nincs nagy hátrányunk a másodikkal szemben, ám a Steaua több sportolója is nemzetközi versenyen szerepelt, és utólag számukra jóváírják a maximális pontszámot.

Így egyelőre nem tudjuk, hogy hova fogunk kerülni” – mondta László Szabolcs, a Fások SK edző-birkózója.

Az 57 kilósok mezőnyében Lakatos Szabolcs egy mérkőzést megnyert, kettőt kikapott, így a hatodik helyen végzett. A 61, illetve a 65 kilós mezőnyben nem indított versenyzőt a Fások, míg 70 kilóban Vajda Sándor két nyert és egy vesztes összecsapás után a harmadik lett.

Nem volt szerencséje Márton Barnának 74 kilóban, mivel első meccsén vereséget szenvedett, ellenfele pedig lesérült, így nem tudott vigaszágra kerülni, a 9. pozícióban zárta az első fordulót.

A 79 kilósok között ketten alkották a mezőnyt, Kovács Krisztián kikapott tapasztaltabb craiovai ellenfelétől.

A 86 kilósok között László Szabolcs indult, a döntőig menetelt, ahol végül visszalépett, így a második helyen zárt.

A következő súlycsoportban, a 92 kilósok között Gronic Eduárdnak szerencséje volt, egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen végzett. Gergen Zoltán második lett a 97 kilósok mezőnyében, a döntőben szenvedett vereséget, míg a legnagyobb súlykategóriában, a 125 kilósok között Vitályos Alpár sérülés miatt fel kellett adja a küzdelmet.

A Fások SK az első fordulót követően a Kolozsvári U és a Craiovai CSU mögött a harmadik helyen zárt a hatcsapatos mezőnyben.

A második fordulót júliusban, míg a Román Kupa küzdelmeit októberben rendezik meg, a versenyek után hirdetnek végső győztest a csapatbajnokságban.

Az első helyen végzett Kolozsvári Universitatea csapatában több, korábban Udvarhelyen nevelkedett birkózó található: Juon Mihály 57 kilóban a harmadik helyen végzett, 70 kilóban Molnos Norbert első lett, Boros Gábor 92 kilóban pedig a döntőben maradt alul.

„Nálunk tanultak, szívták magukba a birkózás rejtelmeit, erre pedig nagyon büszkék vagyunk” – tette hozzá László Szabolcs.

A bajnokság állása:
1. Kolozsvári U 175 pont
2. CSU Craiova 115
3. Fások SK 103
4. Steaua 71,5
5. Dinamo 48,5
6. Resicabánya 34,5.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Saját közönsége előtt a Sepsi OSK, nagyüzem a sportpályákon – a vasárnapi sportműsor

A Sepsi OSK számára is elkezdődik a 2. Liga felsőházi rájátszása, a Bihar FC érkezik Sepsiszentgyörgyre. A vasárnapi sportműsorban emellett topligás rangadók és számos kiemelt esemény is szerepel.

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!