Hirdetés

Jelentősen átalakult kerettel vág neki a kontinenstornának a magyar vízilabda-válogatott

A megfiatalított magyar válogatott nehéz ágon küzdhet az éremért. Korábbi felvétel
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Száz évvel az első vízilabda Európa-bajnokság után újabb kontinenstornát rendeznek: szombattól Belgrádban ugranak medencébe a legjobbak. A megfiatalított magyar válogatott nehéz ágon küzdhet az éremért, a románok a tisztes helytállásban reménykednek.

2026. január 04., 13:10

Ha január, akkor téli sportok – gondolhatnánk. Ám néhány éve ez részben változott, pontosabban fogalmazva nemcsak téli sportok világeseményeit rendezik az év első hónapjában, hanem a vízilabda Európa-bajnokságot is. Legalábbis az elmúlt tíz évben négy alkalommal is januárban tartották a kontinenstornát. A január 10-én kezdődő Eb-t ezúttal Szerbiában rendezik – immár harmadik alkalommal.

Az első férfi Eb-t különben éppen száz éve, 1926-ban rendezték meg. 1981 óta kétévente került sor a tornára. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) 2001 óta a páratlan esztendőkben rendezte a vb-t az úszó-világbajnoksággal egyidőben. Az Európai Úszószövetség (LEN) ezért úgy döntött, hogy a két világesemény „ne üsse egymást”, így az Eb 2003 után a páros években kerül megrendezésre.

Hirdetés

A férfiaknál Magyarország eddig a legsikeresebb, összesen 13 Európa-bajnoki címmel.

A nőknél Olaszország és Hollandia győzött a legtöbbször (öt-öt alkalommal). Magyarország női csapata háromszor nyert Európa-bajnokságot.

Megfiatalított magyar csapat

A 2026-os férfi vízilabda Európa-bajnokságnak a szerb főváros ikonikus Belgrád Arénája ad otthont, amely 18 386 néző befogadására képes. A csarnokban különben több sportágban is rendeztek már otthont kontinentális és világversenyeket a kosárlabdától kezdve a vízilabdáig.

A férfi mezőny 16 csapatból áll: Szerbia automatikusan kvalifikált házigazdaként, a top 7 az előző Eb alapján, valamint 8 csapat a selejtezők révén került be. Érdekesség, hogy Törökország hat év után tér vissza a kontinensviadalra, míg Németország nagy meglepetésre lemaradt a tornáról.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar csapat jelentős átalakuláson ment keresztül Párizs óta.

A tavalyi világbajnoki ezüstérmes keretből Molnár Erik sérülés, míg Vámos Márton regeneráció miatt marad távol, Zalánki Gergő továbbra sem tagja a csapatnak.

Helyettük több fiatal játékost hívott be Varga Zsolt szövetségi kapitány, hogy a felkészülési mérkőzéseken tesztelje őket. Az Eb-n ott lesz viszont Vogel Soma, aki kihagyta a 2025-ös szingapúri világbajnokságot. A belgrádi kontinenstornán Soma várhatóan kulcsszerepet vállalhat – főleg, ha a csapat a kieséses szakaszban ötméteres párbajra kényszerül majd. Köztudott ugyanis, hogy a magyar hálóőr kiválóan védi a büntetőket.

A magyar csapat számára a felkészülés intenzív volt: Varga Zsolt tanítványai decemberben Párizsban, Szegeden, Budapesten és Trebinjében is játszottak felkészítő mérkőzéseket, hogy a csapat formába lendüljön.

Kik lehetnek ott a végelszámolásnál?

Spanyolország, mint címvédő a torna esélyesei között szerepel, stabil és gyors játékkal, ritkán követnek el taktikai hibát. Szerbia már nem az a régi csapat, amelytől mindenki rettegett, ám hazai pályán indul, mentálisan erős és rutinos együttes, ráadásul ne feledjük, hogy a vízilabdában a bíráskodás is fontos elem, a hazai medence pedig ilyen esetben sokszor kedvez a rendező országnak, főleg, ha egy pólónagyhatalomról beszélünk.

A szerbek egyébként a kieséses szakaszban különösen veszélyesek. Ha elkerülik a hullámvölgyeket, a döntőbe jutás is reális célként lebeghet a szemük előtt.

Az utóbbi évek egyik meglepetéscsapata a görög, amely védekezésben és taktikai fegyelemben is kiemelkedőt nyújt, képes szoros mérkőzéseket játszani bármelyik topcsapat ellen. Az Eb-k történetében eddig legjobb helyezésük két negyedik hely (1999-ből és 2016-ból) volt, világbajnokságokon viszont már egy ezüst- és négy bronzérmet szereztek. Lehet, hogy idén az Eb-n az érmekért fog hajtani.

Horvátország általában az élmezőnyben van, de a legutóbbi időszakban kevésbé nyújtott állandó, megbízható teljesítményt. Leírni azonban nem szabad, s az sem mellékes, hogy nagy meccseken mindig veszélyes, s szerb vizeken valószínűleg kettőzött erővel fog küzdeni.

•  Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség Galéria

Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség

Az elemzők szerint Magyarország nem tartozik a szűk favoritok közé, ám a fiatalítás ellenére egy jó tornával éremközelbe kerülhet.

Ne feledjük, a tavalyi szingapúri világbajnokságon kevesen gondolták volna, hogy Varga Zsolt tanítványai döntőt játszanak majd.

A feladatot nehezíti, hogy Manhercz Krisztiánék a nehezebbik ágra kerültek: a csoportból való továbbjutásuk esetén a spanyolokkal és a szerbekkel küzdenek majd azért, hogy a középdöntős (hatos) csoportban az első két helyet szerezzék meg, amely elődöntőt ér majd.

Érdemes megemlíteni még Montenegrót, amely fizikális stílusban képes meglepetést okozni, a jugoszláv iskola megtestesítőjeként mindenki számára nehéz dió lesz. Olaszország ingadozó formája miatt most talán kevésbé esélyes, de a könnyebbik ágon akár elődöntőbe is juthat.

És akkor nem ejtettünk szót a román csapatról, amely az Eb-k történetében a görögökhöz hasonlóan szintén két negyedik hellyel büszkélkedhet (1993-ban és 2006-ban).

Az utóbbi időszakban a válogatott általában a 10. hely környékén fejezte be a tornát.

Jó sorsolása és a könnyebb ág miatt Bogdan Rath tanítványai – akik között Belényesi Dávid és Vancsik Levente is szerepel – ezúttal lehet, hogy előrébb tudnak végezni.

A szombaton kezdődő Európa-bajnokság izgalmas tornának ígérkezik, ahol a fiatal magyar válogatott próbára teheti képességeit, miközben a címvédő spanyolok, a hazai szerbek és a stabil görög csapat is komoly ellenfelek lesznek. A taktikai finomságok, a fiatalítás hatása és a fizikai erősségek összessége teszi majd igazán izgalmassá az idei kontinenstornát.

•  Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség Galéria

Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség

A 2026-os férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportbeosztása

A csoport: Málta, Franciaország, Montenegró, MAGYARORSZÁG
B csoport: Szlovénia, Görögország, Horvátország, Georgia
C csoport: Hollandia, Izrael, Szerbia, Spanyolország
D csoport: Törökország, ROMÁNIA, Olaszország, Szlovákia

Az Európa-bajnokság programja

Az első csoportkör után minden négyes első három helyezettje jut tovább a második csoportkörbe, ahol két új csoport (E és F) alakul:
E csoport: A1, A2, A3, C1, C2, C3
F csoport: B1, B2, B3, D1, D2, D3

Az első csoportkörben egymás ellen játszó csapatok eredményeit viszik magukkal a második fázisba. Ott már csak azok ellen játszanak, akikkel korábban nem találkoztak.

Az E és F csoport első két helyezettje elődöntőbe jut. A többiek helyosztót játszanak közvetlenül a második csoportkör után (például E3–F3 az 5. helyért, E4–F4 a 7. helyért stb.). Az első kör 4. helyezettjei (A4, B4, C4, D4) a 13–16. helyért küzdenek. Az új rendszerrel így megszűnik a negyeddöntő.

Az Európa-bajnokság lebonyolítása:

Január 10., szombat:
13:45 Izrael–Spanyolország
16:15 Franciaország–Magyarország
19:00 Málta–Montenegró
21:30 Hollandia–Szerbia
Január 11., vasárnap:
13:45 Törökország–Olaszország
16:15 Románia–Szlovákia
19:00 Szlovénia–Horvátország
21:30 Görögország–Georgia
Január 12., hétfő:
13:45 Málta–Franciaország
16:15 Magyarország–Montenegró
19:00 Hollandia–Izrael
21:30 Spanyolország–Szerbia
Január 13., kedd:
13:45 Georgia–Horvátország
16:15 Szlovénia–Görögország
19:00 Szlovákia–Olaszország
21:30 Románia–Törökország
Január 14., szerda:
13:45 Málta–Magyarország
16:15 Hollandia–Spanyolország
19:00 Franciaország–Montenegró
21:30 Málta–Szerbia
Január 15, csütörtök:
13:45 Törökország–Szlovákia
16:15 Románia–Olaszország
19:00 Szlovénia–Georgia
21:30 Görögország–Horvátország
Január 16., péntek:
Helyosztók, 13-16. hely:
11:15 4A-4C
13:45 4B-4D
E csoport:
16:30 3A-1C
19:00 1A-3C
21:30 2A-2C

Január 17., szombat:
Helyosztók, 13-16. hely
11:15 4B-4C
13:45 4D-4A
F csoport:
16:30 3B-1D
19:00 1B-3D
21:30 2B-2D

Január 18., vasárnap:
Helyosztók, 13-16. hely
11:15 4A-4D
13:45 4D-4C
E csoport:
16:30 3A-2C
19:00 2A-3C
21:15 1A-1C

Január 19., hétfő:
F csoport
16:30 3B-2D
19:00 2B-3D
21:30 1B-1D

Január 20., kedd:
E csoport:
16:30 3C-3A
19:00 2C-1A
21:30 1C-2A

Január 21., szerda:
F csoport:
16:30 3D-3B
19:00 2D-1B
21:30 1D-2B

Január 22., csütörtök:
Helyosztók:
13:45 6E-6F (11. helyért)
16:15 5E-5F (9. helyért)
19:00 4E-4F (7. helyért)
21:30 3E-3F (5. helyért)

Január 23., péntek:
18:00 1E-2F (elődöntő)
21:30 1F-2E (elődöntő)

Január 25., vasárnap:
18:00 bronzmérkőzés
21:30 döntő

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!