A bridzs egyik legnagyobb kihívást jelentő játékformája a csapatjáték, hiszen ebben a játékmódban sokkal nagyobb a tétje a tévedésnek, vagy a jó teljesítménynek, ugyanakkor a két párosból álló csapatok nagyobb eséllyel vétenek hibát, mint a páros versenyben.
Romániában a csapatverseny három különböző ligában zajlik. Az adott ligába mindig több helyszínen, de egyidőben megrendezett kvalifikációs verseny tartozik, ahol a nyerteseknek lehetőségük van egy osztállyal feljebb kerülni, míg az utolsók lejjebb kerülnek. Az idei évben Csíkszereda négy csapattal képviseltette magát a B ligában, ahonnan a Magyari Zoltán–Vidámi István páros a Bridge Over Nations első csapatának tagjaiként – első helyen végezve a Gyulafehérváron megrendezett versenyen – ismét feljutott az A ligába.
A csíkszeredai Hargita Vendégváróban rendezték meg az immár hagyományosnak számító bridzsversenyt, amely a romániai páros versenyek sorában egyre meghatározóbb helyet foglal el. A sportrendezvényt a Bridge Over Nations Sportegyesület szervezte meg a csíkszeredai Polgármesteri Hivatallal közösen. A versenyt Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere nyitotta meg, kihangsúlyozva, nagyon örvend annak, hogy a hagyományos sportágak mellett a bridzs is stabilan része a település életének.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is az ország minden jelentős bridzsklubja képviseltette magát a csíki versenyen, de jöttek versenyzők Bulgáriából is. A háromnapos eseménysorozatot az IMP alapú, egyfordulós verseny nyitotta meg, amelyen 38 páros vett részt. Az Andreea Magdalena Boboc – Marius Ioniță kettős kiemelkedő eredménnyel nyert, a második helyezést a csíkszeredaiak szerezték meg (a Névtelenek nevű csapat – szerk. megj.), míg a harmadik helyen a Mircea Popescu – Adrian Popescu páros végzett.
A három fordulós nagyverseny első két fordulóját követően a sportolókat az addig elért eredményeik alapján három különböző csoportba osztották. A C csoport első helyét az F. Moscovici – B. Neagu kettős hódította el, a B csoport élén az Ördög Róbert – S. Sztojcsev páros végzett, míg az A csoport és egyben a csíkszeredai verseny győztese az C. Stirbu – C. Godeanu kettős lett. A tornán részt vevő csíkszeredai versenyzők több különdíjat is megszereztek, valamint díjazták a vacsorát követő táncverseny résztvevőit is. Ugyancsak különdíjban részesült a torna legfiatalabb játékosa, a csíkszeredai Daday Lehel is.
A verseny szervezésében meghatározó szerepet vállaló Magyari Zoltán, a Bridge Over Nations Sortegyesület elnöke hangsúlyozta, hogy az elkövetkező években is folytatni kívánják ezt a munkát. Ennek eredményeképpen szeretnék fenntartani azt, Csíkszereda egyre hangsúlyosabb szerepét a romániai bridzséletben, valamint lehetőség szerint újra el szeretnék indítani a bridzsoktatást a városban.
Biró Zoltán
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!