Szűk három óra volt az első és a második forduló találkozója között a férfi asztalitenisz Európa Kupa A csoportjában. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK tagjai könnyed ebédet fogyasztottak el, a Sportparkot el sem hagyva várták ki a fennmaradó időt szombaton a belga TTC Hobokennel szembeni meccsig.
Az edző, György István változtatott az összeállításon, György Szilárd helyett Sánduly Leventét nevezte. Sebastian Loso indította a párharcot, az első játszmát a hosszabbításban elveszítette.
Ez pont elég volt ahhoz, hogy felszívja magát, összesen tíz pontot engedélyezett a hátralévő három szettben, nagyon sima sikert aratva.
Parádésan indított Sánduly, az első játszmát úgy nyerte, hogy 5–8-ról fordított. Kosolovsky fokozatosan jött vissza a meccsbe, bár nagyon szoros szettekben, sikerült megfordítania a találkozót.
Tamás Szabolcs átmentette jó formáját ezen mérkőzésre is, nagyon gyorsan lerendezte a Flebus elleni összecsapását, így összesítésben már újból az ISK-SZAK-nál volt az előny.
Losónak három szettlabdája is volt Kosolovskyval szemben, úgy kapott ki 3–0-ra, hogy mindhárom játszma roppant szoros volt, kettőben hosszabbítást is játszottak.
Az utolsó párharcra az edző lecserélte Sándulyt, helyette György Szilárd állt ki a mindent eldöntő csatára. Ez jó húzásnak bizonyult, ugyanis igencsak magabiztosan hozta az első két szettet. A harmadikban volt egy kis megingása, de még időben kapcsolt, úgy fordított, hogy ellenfele négy meccslabdát is hárított.
3–2-re nyerte a székelyföldi együttes a belga klubbal szembeni találkozóját, megszerezve első győzelmét az Európa Kupa második körében.
A második forduló másik meccsén a spanyol Burgos 3–1-re nyert az SPG Linz ellen. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a vasárnap 12 órától kezdődő zárófordulóban a hispánokkal játszik, amennyiben nyer, meglehet a továbbjutás, a versenykiírás szerint ugyanis a csoportból az első két helyezett jut tovább a kieséses szakaszba, azaz a legjobb tizenhat közé.
TTC Hoboken–Székelyudvarhelyi ISK-SZAK 3–2
Noah Di Pietro–Sebastian Loso 1–3,
Kosolosky Olav–Sánduly Levente 3–1,
Flebus Cedric–Tamás Szabolcs 0–3.
Kosolovsky–Loso 3–0,
Di Pietro–György Szilárd 0–3.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!