HIRDETÉS

Hatodik paralimpiáján is részt venne Novák Eduárd

Novák Károly Eduárd eddig négy érmet nyert a paralimpiákon kerékpározásban. Korábbi felvétel
Fotó: Veres Nándor

Románia egyetlen paralimpiai bajnoka és jelenlegi sportminisztere, Novák Károly Eduárd újév napján a közösségi oldalán jelentette be, hogy idén elkezdi a 2024-es párizsi paralimpiai játékokra való felkészülést.

Novák Károly Eduárd pályafutása hatodik paralimpiáján szeretne részt venni, a francia fővárosban rendezendő seregszemle a második lenne a minisztersége alatt.

HIRDETÉS

„Azért döntöttem úgy, hogy részt veszek a párizsi paralimpián, mert a sporthoz és a csúcsteljesítményhez való hozzáállásom, a bajnoki mentalitás, az új akadályok legyőzésének gondolata mindig is segített abban, hogy önmagam legjobb verziója legyek” – indokolta döntését a 46 éves csíkszeredai születésű sportember.

Novák Károly Eduárd kiemelte, még mindig szívesen emlékszik vissza a 2008-as első paralimpiai érmére, amelyet négy évvel később Londonban aranyérem követett.

Ezek több mint érmek, ezek olyan élmények, amelyek mindig valami többet adtak, kiteljesítettek és megmutatták, hogy nem csak a cél, a végeredmény a fontos, hanem a folyamat, az oda vezető út.

Most újra el akarok indulni ezen az úton. Majd meglátjuk, hová vezet, de bármi is vár rám a célban, tudni fogom, hogy csodálatos emberek, a családom támogatása és rengeteg pozitív energia vezetett végig” – fogalmazott a bejegyzésében.

Románia ifjúsági- és sportminisztere eddig négy érmet nyert a paralimpiákon kerékpározásban: 2008-ban Pekingben és 2012-ben Londonban az országúti időfutamban ezüstérmet szerzett, a brit fővárosban a 4000 méteres üldözőversenyben pedig felért a csúcsra, aranyérmével Novák Románia mindmáig egyetlen paralimpiai bajnoka, míg 2021-ben Tokióban ugyanebben a versenyszámban ezüstérmes lett.

2 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Megváltoztatta szabályzatát a román szövetség az FK Csíkszereda miatt

Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.

Fegyelmi bizottság elé citálják az FK Csíkszeredát a székely pólók miatt

Fegyelmi eljárást kezdeményezett az FRF az FK Csíkszeredával szemben, a román sportsajtó botránykeltése nyomán. A szövetség azt követően tett panaszt, miután a gyerekek székelykékre emlékeztető pólóban vonultak ki a Craiova elleni meccsre.

Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

`
Krónika

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Hell Boxing Kings: sokszoros magyar bajnok ellen kezd Csiki Róbert

Idén is szorítóba lép a gyergyószentmiklósi Csiki Róbert a Hell Boxing Kings nemzetközi profi versenysorozatban. Első összecsapását a sokszoros magyar bajnok Oláh Leventével vívja szombat este és ezt élőben közvetíti az RTL televízió.

Nemzetközi nagymesterek és ifjú titánok a csíkszeredai sakkfesztiválon

Kilenc országból közel száz sakkozó érkezett Csíkszeredába a 28. Caissa Nemzetközi Sakkfesztiválra. A nagymesterek és fiatal tehetségek viadala augusztus 29-ig tart, a világ legfiatalabb 2200 Élő-pontos játékosával a mezőnyben.

A Sepsi OSK idegenbeli meccse nyitja a fordulót a 2. Ligában

Néhány napon belül a második mérkőzését játssza a Sepsi OSK a labdarúgó 2. Ligában, pénteken délután a Sellenberki SK vendége lesz. A hazai élvonalbeli és külföldi focimeccsek mellett motorversenyzés, kézilabda és tenisz található még a programban.

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a fiatal székely bokszolók

Három éremmel tértek haza a Csíkszeredai VSK ökölvívói a marosvásárhelyi Négy Nemzet Kupáról, ahol több mint húsz klub versenyzői mérték össze erejüket. A fiatal székely bokszolók nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak.

Idegenben a román csapatok az európai kupák rájátszásában – csütörtökön a képernyőn

Mindhárom román együttes idegenben játszik az európai kupasorozatok play-off körének első mérkőzésen, míg a Győri ETO hazai pályán kezdi a párharcot. Emellett teniszt és kézilabdát nézhetünk a képernyőn.

Rekordszámú asztaliteniszező a Nagy Ferenc Emlékversenyen és a Family Cupon

A hétvégén igazi asztalitenisz-ünnep zajlott a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban, ahol három napon át több mint kétszáz gyerek és közel hetven család állt asztalhoz a Nagy Ferenc Emlékverseny 2025-ös kiírásán.

Molnár Ede hajszállal maradt le a győzelemről Brazíliában

Molnár Ede balszerencsés bukás után a 15. helyen zárta az XCE-futamot São Paulóban, de a Short Trackben óriási hajrával ezüstérmet szerzett. A sepsiszentgyörgyi bringás továbbra is versenyben van az összetett élmezőnyben a világkupa finálé előtt.

Nyerj a Székely Sporttal három egyszerű lépésben!

Bár a nyár lassan búcsúzik, még van időnk kiélvezni az utolsó meleg napsugarakat – és közben Székely Sporttal játszva értékes nyereményeket nyerni!

Maradt bennük hiányérzet, de büszkék magukra a fiatal székely teqballosok

Összesen négy érem, két ezüst és két bronz, valamint egy ötödik helyezés volt a romániai válogatott mérlege a Pécsett megrendezett első ifjúsági teqball Európa-bajnokságon. A rendezvényt követően a főszereplők nyilatkoztak a helyszínen a Székely Sportnak.

BL-selejtezők, pályán a magyar kosárválogatott – a szerdai sportműsor

Szerdán délután a kerékpárosok indítják a sportkínálatot, de később igazi csemegék érkeznek: teniszt, atlétikát és válogatott kosárlabdát is láthatunk. A nap zárásaként, késő este ismét a Bajnokok Ligája főtáblájáért zajlanak a küzdelmek.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!