Nagyon rosszul kezdődött a csütörtök esti csata a gyergyószentmiklósiak számára, ugyanis Roberto Gliga a 8. percben két gólt is szerzett (27 másodpercen belül), majd Kirill Knyazev háromra növelte a Corona előnyét. A 16. percben már 4–0-ra vezetett a brassói gárda, Filip Richards volt eredményes.
Az első szünet előtt három másodperccel szépítettek a hazaiak, Nikita Bucsenko értékesítette Vaclav Novak passzát.
Sokáig nem született gól a második játékrészben. A Progym hosszú időn keresztül emberelőnyben játszhatott, de nem tudta kihasználni. Már-már úgy nézett ki, hogy ebben a harmadban nem születik gól, de a 39. percben Kozma Zsolt kettőre faragta a hazaiak hátrányát (2–4).
Alig több mint egy percig tartott ez az eredmény, Roberto Gliga ismét villant, és újból hárommal vezetett a Corona.
Így tehát nagyon nehéz helyzetből várta az utolsó felvonást a Progym. A gyergyóiak bő öt perccel a meccs vége előtt kihasználtak egy emberelőnyös helyzetet, Daradics volt a gólszerző.
Ekkor még egy kis remény felcsillant a gyergyóiakban, hogy legalább a hosszabbításra tudják menteni a találkozót. Végül ez nem sikerült, és a Corona eldöntötte az egyik fél három győzelméig tartó párharcot.
A címvédő brassóiak a fináléban tavalyi ellenfelükkel, a Csíkszeredai Sportklubbal fognak találkozni – a csíkiak is csütörtökön harcolták ki a döntőbe jutást.
Jégkorong, román bajnokság, elődöntő, 3. meccs:
Gyergyószentmiklósi Progym–Brassói Corona 3–5 (1–4, 1–1, 1–0)
gólszerzők: Nikita Bucsenko (20.), Kozma Zsolt (39.), Daradics Csaba (55.), illetve Roberto Gliga (8., 8., 55.), Kirill Knyazev (14.), Filip Richards (16.).
Kiállítások: 10, illetve 20 perc.
Kapura lövések: 31–36
Csíkszeredai Sportklub–Bukaresti Steaua 3–0
1. mérkőzés: Csíkszeredai Sportklub–Bukaresti Steaua 9–1 (6–0, 0–0, 3–1)
2. mérkőzés: Csíkszeredai Sportklub–Bukaresti Steaua 7–0 (3–0, 1–0, 3–0)
3. mérkőzés: Bukaresti Steaua–Csíkszeredai Sportklub 0–7 (0–3, 0–1, 0–3)
Brassói Corona–Gyergyószentmiklósi Progym 3–0
1. mérkőzés: Brassói Corona–Gyergyószentmiklósi Progym 5–1 (0–0, 4–1, 1–0)
2. mérkőzés: Brassói Corona–Gyergyószentmiklósi Progym 6–1 (3–0, 2–0, 1–1)
3. mérkőzés: Gyergyószentmiklósi Progym–Brassói Corona 3–5 (1–4, 1–1, 1–0).
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!