A kilencvenes évek második felében voltak már lefektetett szabályok szerinti street fightok (utcai harcok) Székelyudvarhelyen, ám ez a küzdősport kikopott a köztudatból. Pár vállalkozó kedvű székelyudvarhelyi sportember folytatná az elődök által elkezdett utat, bemutatná és meghonosítaná a városban a kevert harcművészetet, a világszinten nagy népszerűségnek örvendő MMA-t (mixed martial arts).
„Lengyelországban, Szlovákiában már nagyon erős, színvonalas versenyek vannak, húszezres csarnokokat töltenek meg emberekkel.
– mesélte az egyik ötletgazda, Kovács Krisztián, aki többszörös országos birkózóbajnokból vált ketrecharcossá.
A kevert harcművészetek olyan küzdősport, amely egyaránt megengedi az ütést, a rúgást és a földharcot, állva és a földön is. Különféle küzdősportok és harcművészetek technikáit – mint a cselgáncs, muay thai, ökölvívás, birkózás, grappling és a kickbox – vegyesen alkalmazzák, innen ered a neve is.
„Sajnos az emberek fejében az van, hogy ez egy brutális sport, amelyben az emberek csak püfölik egymást egy ketrecben.
Célunk, hogy sportszerű keretek között mutassuk be a sportágat és annak főleg helyi, nemzetközi képviselőit” – mondta Ambrus Levente, a gála brandjéért felelős személy.
A Hargita Figt Night-ra november 30-án 18 órától kerül sor a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban, a mérlegelésre pedig egy nappal korábban, 29-én, ugyancsak 18 órától az Areo Hotelben.
A szervezők az MMA-versenyeken megszokott showelemekkel készülnek, kiváló fény- és hangtechnikával, bevonulással, felszerelt ketreccel.
Tizenkét bunyóval terveznek, szorítóba lép Székelyudvarhelyről Sánduly József Gábor (Yda Gabi) és Kovács Krisztián is, vagy a sepsiszentgyörgyi Toró Ákos, míg a nemzetközi sztárokat Szabó Franciska, azaz Sheena Bathory fogja képviselni.
A hölgyet az Exatlon Hungary, illetve a Power Slap (pofonharc) versenyekről is lehet ismerni, illetve egy nem mindennapi világrekordot is birtokol: nőként ő adja a legnagyobb pofont.
Az eseményről további részleteket a Hargita Fight Night Facebook-oldalán lehet találni.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!