A pilótákat pénteken délután hat órára várják az Erdős Panziónál létesülő versenyközpontba, este nyolckor pedig a ditrói közösség csodálhatja meg az autókat, hiszen egyszerre vonulnak be a községközpontba, felsorakoznak, és itt történik meg a hivatalos bemutatkozás is.
Szombaton 10 órakor kezdődik a hegyi gyorsasági autós bajnokság másodosztályának második futama, ami délután 5 óráig tart. Az Erdős Panziótól a Cengellér felé lesz kijelölve a versenypálya, amely 3200 méter hosszú útszakaszt jelent.
Minden egység egy terepismerő, egy mért futamot és három versenyfutamot teljesít. Vasárnap ugyanezt megismétlik.
A verseny miatt értelemszerűen lezárják a Ditró–Tölgyes közötti utat, az útlezárás mindkét napon reggel 8-tól délután 5-ig lesz érvényben.
A közlekedés segítésének érdekében 12-től 12.30-ig szüneteltetik a megmérettetést, és ez alatt felszabadítják a forgalmat – tájékoztatott Ritner Béla, a szervező Richy Racing Team vezetője.
Egy sportesemény, bármilyen sportágról is legyen szó, nem sokat ér nézők, szurkolók nélkül. A Hargita Kupa is nagyszerű élményt jelenthet azoknak, akik kedvelik a technikai sportokat.
A szervezők azt ajánlják, hogy aki a helyszínen követné az eseményeket, az út mentén, felmenet a baloldalon válasszon magának „nézőteret”, mert az jobb rálátást is nyújt az útra, és mivel az út szintjénél magasabban van, biztonságosabb is.
Sok erre alkalmas helyet lehet találni, de talán a csorgónál kialakított visszafordító kínálja a legtöbb látványt. A pilóták a versenyre a helyszínen, a szombat délelőtti rajtig tudnak benevezni.
A Hargita Kupa három Hargita megyei versenyről szól. Az első már lezajlott, ezt a Csíkszentkirály–Büdösfürdő útszakaszon rendezték meg. A most következőt eredetileg a Gyilkos-tó felé vezető úton szerették volna lebonyolítani, de ezt nem sikerült megoldani.
Az országos útügy megfizethetetlen összeget kért volna az úthasználatért – közölte Ritner Béla. Így költözött a verseny a Ditró–Tölgyes útra.
Ez az út egyébként is versenyhelyszínként volt kijelölve, de csak a harmadik futamot tervezték itt megrendezni. A kényszerű változtatásnak köszönhetően két versenyt is lezavarnak a Cengellér felé vezető megyei út aszfaltján, a második időpontja szeptember 29–30. lesz.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!