Hirdetés

Györgydeák Apor megállíthatatlan, Podgoricában is végigverte a mezőnyt

Györgydeák Apor kirobbanthatatlan formában játszott
Fotó: Facebook/Teqball Romania

Székely diadal született a teqballosok európai körversenyének podgoricai állomásán, ahol a világelső Györgydeák Apor ismét legyőzhetetlennek bizonyult, kevesebb, mint két héten belül a második tornagyőzelmét aratta.

Négy játékossal vett részt a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team a Montenegró fővárosában keddtől péntekig rendezett tornán, amely az Európa Játékok kvalifikációs sorozatának negyedik, egyben utolsó állomása volt.

Hirdetés

A világelső Györgydeák Apor nem kellett csoportmérkőzéseket játsszon, az egyenes kieséses szakaszban kapcsolódott be a küzdelmekbe. A legjobb 32 között és a nyolcaddöntőben is kiváló játékkal győzte le lengyel ellenfeleit, Marek Pokwakot és Franczuk Bartlomejt, majd a negyeddöntőben is magabiztosan nyert két játszmában a dán Brian Mengel Thomsen ellen.

A legjobb négy között nagy küzdelemben sikerült kiharcolni döntőbe jutást a magyarországi Katz Balázzsal szemben: az első szettet minimális különbséggel hozta Györgydeák, de a másodikban vetélytársa kiegyenlített, a döntő játszmában aztán magára talált az udvarhelyi klasszis és 12–9-re megnyerte az összecsapást.

Györgydeák ismét az első számú rivális, Blázsovics Ádámmal küzdött meg a pénteki döntőben az aranyéremért.

Az első játszmát magabiztos játékkal húzta be 12–6 arányban a székelyudvarhelyi játékos, majd a másodikban szorosabb volt a csata, Blázsovics meglépett ugyan, de Györgydeák jobban bírta a hajrát, fordított és 12–11-re nyert, ezzel két szettben lezárta a finálét.

•  Fotó: Facebook/Teqball Romania Galéria

Fotó: Facebook/Teqball Romania

A székely világelső egymás után a második kiemelt tornán diadalmaskodott, hiszen kevesebb, mint két héttel ezelőtt a madridi döntőben szintén két játszmában győzte le Blázsovicsot.

Férfi egyéniben érdekelt volt a Góbék tokaji fiatal tehetsége, Levik Boldizsár is, aki remekelt a csoportkörben, három győzelemmel jutott a 32-es főtáblára, ahol azonban két szettben kikapott a későbbi elődöntős, negyedik kiemelt Katz Balázstól.

Az Ilyés Szabolcs/Györgydeák Apor férfi páros kizárólag magyarországi ellenfelekkel mérkőzött meg a torna folyamán, a csoportgyőzelem után a nyolcad- és a negyeddöntőben is három szettben győzött a Dombai Gergő/Bene Zsombor, illetve a Kovácsfi Barna/Csereklye Martin alkotta kettős ellen.
A legjobb négy között az eddigi három kvalifikációs torna győztese és a világranglista második helyezett Bányik Csaba/Katz Balázs duóval találkoztak, akiktől két szoros játszmában szenvedtek vereséget.

•  Fotó: Facebook/Teqball Romania Galéria

Fotó: Facebook/Teqball Romania

A bronzmérkőzésen a világranglista harmadik Blázsovics Ádám/Bakó Ádám kettős következett, akikkel a legutóbbi világbajnokság elődöntőjében is összefutottak. Az első szettet még a székelyföldiek nyerték, a magyarországiak azonban megfordították a párharcot és megszerezték a harmadik helyet.

A Góbék párosa ezzel a januári szkopjei tornához hasonlóan ismét negyedikként végzett, és a világranglista negyedik helyezettjeként jelenleg a 44. a férfi párosok mezőnyében.

A női egyéni versenyben Mitri Rita csoportelsőként jutott tovább a nyolcaddöntőbe, ahol két játszmában ismét alulmaradt a francia Julian Amelie-vel szemben, akitől a madridi kisdöntőben is vereséget szenvedett.

•  Fotó: Facebook/Góbék Teqball Team Galéria

Fotó: Facebook/Góbék Teqball Team

A Mitri–Ilyés vegyespáros szintén megnyerte a csoportját, majd a legjobb tizenhat között döntő szettben veszített a lengyel Patryk és Ewa Kaminsky ellen, így a kilencedik helyen végzett.

A korai búcsúval eldőlt, hogy Mitri Rita nem lesz tagja a romániai válogatott keretének a nyári Európa Játékokon.

A korábban kvótát szerzett Györgydeák Apor és Ilyés Szabolcs mellett a Marosvásárhelyi Transilvania versenyzői, Barabási Kinga és Dakó Katalin utaznak Krakkóba, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a podgoricai viadalon, Barabási egyéniben bronzérmet szerzett, párosban pedig Dakóval a döntőig meneteltek, ahol két játszmában kikaptak a magyarországi Vasas Lea és Janicsek Zsanett alkotta duótól.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ez is érdekelheti

Mindennek a mérték a kulcsa – az ünnepi asztal kihívásai a székelyföldi élsportolóknál

Míg az átlagember az ünnepek alatt lazíthat és bűntudat nélkül fogyaszthat az ünnepi asztalnál, addig az élsportolóknál a karácsonyi leállás is tervszerű, kontrollált időszak. Székelyföldi élsportolók mesélnek a láthatatlan kihívásokról.

A kosarasoknál kupameccsek, pályán a Marosvásárhelyi VSK – a keddi sportműsor

A férfi kosárlabda Final 8-ra jutás a tét, a visszavágókat rendezik. A Marosvásárhelyi VSK egypontos hátrányban várja a Nagyszeben elleni összecsapást. Kerékpár, kézilabda és labdarúgás még a kínálatban.

Adománygyűjtés a sóvidéki birkózósport javára

A Magyar Sportújságírók Szövetsége január 12-én, a budapesti Operaházban rendezi meg a 68. Nemzeti Sportgála díjátadót. Az eseményhez kapcsolódva gyűjtést szerveznek az 1936-os birkózó olimpiai bajnok nevét viselő korondi Lőrincz Márton SC számára.

Megismertük az idei esztendő legjobb Maros megyei sportolóit

A Maros Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság közzétette a 2025-ös évre vonatkozó rangsorát, amelyet a sportolók az országos és nemzetközi versenyeken elért eredményeik alapján állítottak össze.

Termelték az érmeket a csíki tekvandósok a kupaküzdelmeken

Több korosztályban és szinte minden versenyszámban érmes helyezéseket szereztek a Csíki Titánok versenyzői a Jászvásáron az elmúlt napokban megrendezett 2025-ös Román Kupa küzdelmein.

Alpesi sí, terepkerékpár és az FK Csíkszereda kiszállása – a hétfői sportműsor

Az FK Csíkszereda idegenbeli mérkőzése zárja a Szuperliga aktuális fordulóját, a nap korábbi szakaszában alpesi sí és terepkerékpár is képernyőre kerül.

A legjobb tizenhat között búcsúzott a nemzetközi porondtól a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

A sors úgy hozta, hogy a továbbjutásért játszott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Európa Kupában az osztrák ellenfelével szemben. Parázs meccset hoztak össze.

Téli sportok, topligák és bukaresti rangadó – vasárnap a képernyőn

Tartalmas sportprogram vár ránk Advent negyedik vasárnapján, a téli sportok kedvelői bőven találnak versenyeket, a topligákban pályán a Barcelona, valamint a Bayern, a Szuperligában bukaresti rangadót rendeznek az FCSB és a Rapid között.

A BL-ből érkező együttessel szemben fejet kellett hajtania a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak

A házigazdák multinacionális csapata túl nagy falatnak bizonyult a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak a férfi asztalitenisz Európa Kupa második játéknapján. Érvényesült a papírforma, de voltak egészen jó pillanatai a vendégeknek.

Este rangadók, napközben világkupák – bőséges a szombati sportműsor

Változatos sportkínálat várja a nézőket a tévében: a program téli sportokkal és rögbivel indul, majd focirangadók, világkupák és döntők színesítik a szombati műsort.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!