Hirdetés

Grosu mégis folytatta, és első lett a királyetapon

Vasárnap zárul az 53. Román Körverseny
Fotó: Pinti Attila

2020. szeptember 12., 21:42

Bár előző nap visszavonulót fújt, az összetettben első helyen álló Eduard Grosu mégis rajthoz állt a Román Kerékpáros Körverseny utolsó előtti szakaszán.

2020. szeptember 12., 21:42

A sárga trikós újabb győzelemmel került közel a viadal megnyeréséhez. Eduard Grosu meggondolta magát. A román válogatott kerékpáros pénteken harmadik próbálkozásra tudott szakaszt nyerni a Román Körversenyen, ezzel megőrizte sárga trikóját. A Szent Anna-tói finis után bejelentette, hogy nem tudja folytatni a versenyt, mivel klubjával egy belgiumi megmérettetésen kell részt vennie, de szombaton mégis ott volt a rajtnál.

Kapcsolódó

Hirdetés

A hírek szerint Grosu francia egyesülete belegyezett abba, hogy befejezze a körversenyt. A 28 éves versenyező pedig megnyerte az eddigi legkeményebb szakaszt: a 61 fős mezőny a Szeben megyei Kercisóráról indulva vágott neki a kegyetlen Transzfogarasi útnak, majd érkezett meg Curtea de Argeșre.

Az összetettbeli éllovas 3 óra 37 másodperc alatt teljesítette a 113,6 kilomtéres királyetapot, amelyet a verseny japán UCI-felügyelőjének döntése alapján lerövidítettek. Eredetileg ugyanis Brassóból rajtolt volna az utolsó előtti szakasz.

A szombati versenynap végén 14 fős élcsoport hajrázott a szakaszgyőzelemért, Grosu után a kazah Gleb Bruszenszkij (Vino Astana Motors) lett a második és a lengyel Szymon Krawczyk a harmadik.

A Giotti Victoriát képviselő budapesti Filutás Viktor ötödikként, a Team Novák olasz kerékpárosa, Sano Simeone a hetedik pozícióban zárt.

Össztettben Grosu 35 másodperccel vezet a német Nikodemus Höller (Bike Aid) előtt, a harmadik Filutás hátránya 42 másodperc, de további nyolc versenyző van egy percen belül.

Az 53. Román Kerékpáros Körversenyből 102 kilométer maradt hátra, a vasárnapi utolsó szakaszt Bukarest utcáin rendezik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Kiszálláson a Sepsi OSK, pályán a Barcelona, a Győr BL-meccse – a szombati sportműsor

A Sepsi OSK a Petrolul otthonában, a Rapid a Corvinul ellen lép pályára a Szuperligában, a La Ligában a Real Betis az FC Barcelonát fogadja. Három mérkőzést rendeznek az NB I-ben, a női kézilabda BL-ben a Beszterce és a Győr is játszik.

Pályán az FK Csíkszereda, este topligás meccseket rendeznek – a pénteki sportműsor

Az FK Csíkszereda Galacon lép pályára a Szuperligában, este pedig a román élvonal mellett az NB I., a Bundesliga, a Serie A és a LaLiga is képernyőre kerül. Napközben tenisz, pályakerékpár, Superbike és úszás színesíti a kínálatot.

Két bronzérmet már begyűjtött Szőcs Bernadette az Európa-bajnokságon

Női párosban és vegyesben is bejutott a legjobb négy közé Szőcs Bernadette a szlovéniai Európa-bajnokságon, ezzel két bronzérmet már bebiztosított magának. A marosvásárhelyi származású asztaliteniszező egyéniben versenyben van a kontinensbajnoki címért.

Öt fiatal fallabdás képviselte Hargita megyét a budapesti Európa Kupán

Öt Hargita megyei sportoló vett részt a budapesti Hungarian Junior Open squashversenyen. A nemzetközi viadalon 16 ország 109 játékosa vett részt, a székelyföldi fiatalok értékes európai ranglistapontokat gyűjtöttek.

Magyar színekben lép világbajnoki tatamira a háromszéki karatéka

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club sportolója, Péter-Csiki Csanád is részt vesz a lengyelországi korosztályos karate-világbajnokságon. A székelyföldi sportoló csütörtökön, a junior fiúk −61 kilogrammos küzdelmi kategóriájában kezdi meg szereplését.

Hazai pályán a Ferencváros és a Craiova az európai kupákban – csütörtökön a tévében

Csütörtökön az Európa-liga és a Konferencia-liga főtáblája kerül középpontba: a Ferencváros a Viktoria Plzent, a Craiova a Getafét fogadja. A magyar futsalválogatott vb-selejtezőt játszik, a Dinamo a Barcelonát látja vendégül a kézilabda BL-ben.

A hölgyeknél Székelyudvarhelyre, a férfiaknál Csíkszeredába került az aranyérem

Két székelyföldi sportoló szerzett bajnoki címet az egyéni országos bowlingbajnokságon: a nőknél a székelyudvarhelyi Karamán Ibolya, a férfiaknál a csíkszeredai Balázs-Bécsi Máté állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Százéves a székelyudvarhelyi birkózás – sportkonferenciával és emlékversennyel ünnepelnek

Száz éve alakult meg a birkózószakosztály Székelyudvarhelyen. A centenárium alkalmából október 16-án megemlékezést és ünnepi sportkonferenciát tartanak, a következő hétvégén pedig utánpótlás-emlékversennyel tisztelegnek a sportág helyi múltja előtt.

Újabb kemény párharcok a BL-ben, kosárlabda Eurokupa, kézilabda Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

Újabb Bajnokok Ligája mérkőzések jönnek a sorban: a Roma a Real Madridot, a Manchester City a Paris Saint-Germaint fogadja, a Liverpool Linzben játszik. A Kolozsvári U-BT a kosárlabda Eurokupában szerepel.

Visszatér a Bajnokok Ligája, egyik topcsapat meccséről kapcsolhatunk a másikra

Kilenc mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblája, a nagyágyúk közül a Barcelona és a Bayern idegenben, az Arsenal és az Inter otthon játszik, valamint kiemelkedik az Atlético Madrid és a Manchester United párharca.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!