A Román Körverseny harmadik szakaszát rendezték pénteken, az országúti bringások Marosvásárhelyről indulva, Nyárádszereda, Szováta, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Tusnádfürdő érintésével a Szent Anna-tóhoz érkeztek meg délután.
A több emelkedőt is magába foglaló szakasz kedvezett a szökéseknek, a versenynap elején hárman szakadtak el a mezőnytől: a Team Novák csapatából az ukrán Jehor Dementyev és Orosz Gergő, míg a Vino Astana Motorstól a kazah Matvej Nyikityin.
A magyarországi kerékpáros a Cekend-tetőn elkészült az erejével, de Csíkszentkirályon a másik két szökevényt is utolérte a mezőny.
A befutónál mintegy tízfős csoport harcolta a szakaszgyőzelemért, végül Serghei Țvetcov remek felvezetése után a sárga trikós Eduard Grosu lesprintelte a vetélytársakat.
A hajrát követő gyorsinterjúban Grosu meg is köszönte Țvetcovnak a segítséget, ugyanakkor közölte, klubkötelezettségei miatt nem tudja befejezni a Román Körversenyt. A 28 éves zernesti kerékpározó a román válogatottat képviselte a megmérettetésen, ám a francia Nippo–Delko–One Provence tagjaként vasárnap már egy belgiumi versenyen indul.
A nemzetközi szövetség (UCI) által kiküldött felügyelő lerövidítette a szombati, negyedik szakaszt, így Brassó helyett a Szeben megyei Kercisórán tartják a rajtot. A kerékpárosok a Transzfogarast megmászva Curtea de Argeșre érkeznek meg.
A vasárnapi záróetapon Bukarest utcáin 102 kilométert kell letekerniük a sportolóknak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!