A Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság szervezésében, a Hargita Megyei Szabadidő Sportszövetség támogatásával zajló csíkszeredai megmérettetésen május 5-én délelőtt 10 órakor rajtol a mezőny, az útvonal pedig a következő: Öt kutya vendéglő – Jégpálya utca – Brassói út – Lukoil benzinkút – Brassói út – Jégpálya utca – Vákár Lajos Műjégpálya belső udvara.
A szervezők szerint a versenytáv körülbelül 6 kilométer. A rendezvényen részt vehetnek amatőr és hivatásos sportolók egyaránt. A szervezők több korcsoport első három helyezettjét jutalmazzák, de lesznek különdíjak is.
A korcsoportok: 10 éven aluliak (2008-ban és ezt követően születettek), 11–12 évesek (2006–2007), 13–14 évesek (2004–2005), 15–16 évesek (2002–2003), 17–20 évesek (1998–2001), 21–30 évesek (1988–1997), 31–40 évesek (1978–1987), 41–50 évesek (1968–77), 51–60 évesek (1958–67), 61–65 évesek (1953–57), 66–69 évesek (1949–52), 70–74 évesek (1944–48), 75–77 évesek (1941–43) és 78 évnél idősebbek (1940-ben és azelőtt születettek).
Benevezni csütörtökön és pénteken, mindkét nap 9–15 óra között a megyei sportigazgatóságnál lehet (Hősök utca, 7. szám), a verseny napján pedig 8 óra és 9.45 között a helyszínen, a Vákár Lajos Műjégpálya mellett felállított titkárságnál – személyazonossági igazolvány alapján.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A Sportul Studențesc jégkorongcsapatának játékosa hat hónapos eltiltást és súlyos pénzbüntetést kapott, miután megütötte a játékvezetőt január elején, a Gyergyói Hoki Klub elleni meccsen.
Jobb hátsó lábán sérülhetett meg az a medve, amely kedden éjszaka járt a székelyudvarhelyi Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében lévő benzinkútnál. A vadászok nem találják a különösen veszélyes nagyvadat.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Megtalálták azt a 15 éves erdődi lányt, aki kedden tűnt el Szatmár megyei otthonából.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!