Hirdetés

Fucsovics szinte százszázalékos állapotban várja az év utolsó GS-tornáját

Fucsovics az olasz Andreas Seppi ellen mutatkozik be az idei US Openen
Fotó: Facebook/Fucsovics Márton

MTI
2021. augusztus 30., 11:55

Már nem hátráltatja vállsérülés Fucsovics Mártont, aki kedden kezdi meg szereplését az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A magyar teniszező egy helyet javítva jelenleg 41. a világranglistán.

MTI
2021. augusztus 30., 11:55

„Wimbledon után volt egy elhúzódó vállsérülésem, emiatt nem tudtam játszani az olimpián és Torontóban sem, és csak két hete kezdtem el rendesen edzeni” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a világranglistán 44. magyar játékos.

Hirdetés

„Cincinnatiben és Winston-Salemben az volt fontos, hogy tudjak meccseket vívni, mostanra pedig szinte százszázalékos állapotban vagyok.”

Az MTK sportolója csalódottan beszélt az elszalasztott tokiói játékokról:

Megviselt, hogy 29 évesen lemaradtam az első olimpiámról, de három év múlva remélem, hogy ott lehetek Párizsban”

– jelentette ki, majd rátért a New York-i napokra:

„Csütörtökön érkeztem meg a US Openre, azóta napi két-három tenisz mellett egy-egy kondiedzés van. Kedden lépek először pályára, napról napra jobban megy a játék. Külön örülök, hogy Gálfi Dalma felkerült a selejtezőből a főtóblára. Sikerült végre meglépnie ezt a szintet, és remélem, hogy még jó párszor át fogja élni ezt.”

Ami első ellenfelét, a 89. helyen álló olasz Andreas Seppit illeti, Fucsovics Márton úgy vélekedett:

„Mondhatni, hogy Seppi ideális ellenfél az első fordulóban, örülök, hogy nem Djokoviccsal vagy Nadallal kezdek. Persze itt már nincs jó sorsolás vagy könnyű ellenfél.

Azt szoktam mondani, hogy akkor derül ki, hogy jó-e a sorsolásom, ha megnyerem a mérkőzést”

– tette hozzá a magyar éljátékos, akire továbbjutás esetén a 10. kiemelt lengyel Hubert Hurkacz vagy a fehérorosz Jegor Geraszimov vár majd.

Fucsovics Márton egy helyet javítva a 41. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.  Az élmezőnyben nem történt változás az előző heti álláshoz képest: vezet a szerb Novak Djokovic az orosz Danyiil Medvegyev és a görög Sztefanosz Cicipasz előtt.

Férfi tenisz-világranglista
1. ( 1.) Novak Djokovic (szerb) 11 113 pont
2. ( 2.) Danyiil Medvegyev (orosz) 9980
3. ( 3.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 8350
4. ( 4.) Alexander Zverev (német) 8240
5. ( 5.) Rafael Nadal (spanyol) 7815
6. ( 6.) Dominic Thiem (osztrák) 6995
7. ( 7.) Andrej Rubljov (orosz) 6400
8. ( 8.) Matteo Berrettini (olasz) 5533
9. ( 9.) Roger Federer (svájci) 4125
10. (10.) Denis Shapovalov (kanadai) 3580
11. (11.) Casper Ruud (norvég) 3455
12. (12.) Pablo Carreno Busta (spanyol) 3325
13. (13.) Hubert Hurkacz (lengyel) 3128
14. (14.) Diego Schwartzman (argentin) 2980
15. (15.) Felix Auger-Aliassime (kanadai) 2828
...41. (42.) Fucsovics Márton 1539
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Ezüst- és bronzérmet nyert, mégis keserű szájízzel tért haza Orbán-Barra Gábor

Hosszú évek után maradt országos bajnoki cím nélkül Orbán-Barra Gábor. A sepsiszentgyörgyi triálos ezüst- és bronzéremmel zárt Bukarestben, ám nemcsak saját teljesítményével, hanem a verseny körülményeivel sem volt elégedett.

Székelyudvarhely az éremért, a Sepsi-SIC a bennmaradásért küzd az asztalitenisz Szuperligában

Csütörtöktől vasárnapig Bukarestben rendezik a férfi asztalitenisz Szuperliga őszi teremtornáját. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az élmezőnyt célozza meg, míg a Sepsi-SIC elsődleges célja a bennmaradás az erősödő mezőnyben.

Hollandia–Németország rangadóval rajtol a Nemzetek Ligája – csütörtökön a tévében

Csütörtökön kezdődik a Nemzetek Ligája új kiírása: a rangadón Hollandia és Németország csap össze, pályára lép Portugália, Szerbia és Norvégia is. Folytatódik a Billie Jean King Kupa Sencsenben, a montreali országúti kerékpáros vb és a Presidents Cup.

Szőcs László bronzérmet szerzett a világbajnokságon

Bronzérmet szerzett Szőcs László a Szarajevóban rendezett veterán cselgáncs-világbajnokságon. A Csíkszeredai Masters Judo csapat versenyzője az M6-os korosztály +100 kilogrammos súlycsoportjában állhatott fel a dobogóra.

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!