Hirdetés

Fucsovics komolyan megszorongatta Thiemet a római tenisztornán

Nagyon közel állt a bravúrhoz
Fotó: Facebook/fucsovicsmarton

MTI
2021. május 12., 14:30

Fucsovics Márton három szettben kikapott szerdán a negyedik helyen kiemelt osztrák Dominic Thiemtől a Rómában zajló salakpályás tenisztorna férfiversenyének második fordulójában. A nyíregyházi teniszezőt mindössze két pont választotta el a bravúrgyőzelemtől.

MTI
2021. május 12., 14:30

Az első két játékot a világranglistán 44. helyezett magyar teniszező nyerte, de Thiem (4.) 3:3-nál egyenlített. Fucsovics a stabil alapjáték mellett több bravúrt is bemutatott, így 5:3-ra ismét ellépett, és bár néhány hibát is elkövetett, harmadszor is megnyerte ellenfele adogatójátékát, így 6:3-ra az övé lett az első szett.

Hirdetés

A két játékos negyedik alkalommal találkozott egymással – minden alkalommal salakon –, és Fucsovics először tudott szettet nyerni Thiem ellen.

A magyar teniszező a második felvonásban is összeszedetten játszott, és 3:1-re vezetett az amerikai nyílt bajnokság tavalyi győztese ellen, aki azonban egyre jobban teljesített, és ezúttal is egyenlített (3:3).

Fucsovics 5:4-nél, majd 6:5-nél is lezárhatta volna fogadóként a meccset, de nem járt sikerrel, így rövidítésre került sor, amelyben a nyíregyházi játékos 5-4-re vezetett, tehát két pont választotta el a győzelemtől, ám végül 7-5-re kikapott, ezzel Thiem két órát követően egyenlített.

A harmadik szett alakult a legsimábban, az osztrák sokkal kevesebbet rontott, mint korábban, ezúttal egyetlen játékot sem veszített, így 2 óra 35 perc alatt megnyerte a mérkőzést.

Római tenisztorna, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
férfiak, 2 millió euró (700 millió forint) összdíjazás:
Dominic Thiem (osztrák, 4.)–Fucsovics Márton 3:6, 7:6 (7-5), 6:0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyimesközéplokról a magyar női felnőtt futballválogatottba

Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.

Nincs veszítenivalója Craiován az FK Csíkszeredának

Idegenbeli mérkőzéssel zárja az évet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga 21. fordulójában az U Craiova otthonában lép pályára. A házigazdák európai kupabúcsúját kihasználva próbálnak pontot rabolni a piros-feketék.

Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

`
Krónika

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ez is érdekelheti

A legjobb tizenhat között búcsúzott a nemzetközi porondtól a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

A sors úgy hozta, hogy a továbbjutásért játszott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Európa Kupában az osztrák ellenfelével szemben. Parázs meccset hoztak össze.

Téli sportok, topligák és bukaresti rangadó – vasárnap a képernyőn

Tartalmas sportprogram vár ránk Advent negyedik vasárnapján, a téli sportok kedvelői bőven találnak versenyeket, a topligákban pályán a Barcelona, valamint a Bayern, a Szuperligában bukaresti rangadót rendeznek az FCSB és a Rapid között.

A BL-ből érkező együttessel szemben fejet kellett hajtania a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak

A házigazdák multinacionális csapata túl nagy falatnak bizonyult a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak a férfi asztalitenisz Európa Kupa második játéknapján. Érvényesült a papírforma, de voltak egészen jó pillanatai a vendégeknek.

Este rangadók, napközben világkupák – bőséges a szombati sportműsor

Változatos sportkínálat várja a nézőket a tévében: a program téli sportokkal és rögbivel indul, majd focirangadók, világkupák és döntők színesítik a szombati műsort.

Minden meccsét kijátszotta az olaszok ellen a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Igazi adok-kapok csatát hozott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK első találkozója a férfi asztalitenisz Európa Kupában. Vezettek, az olasz ellenfél fordított, hogy az utolsó párban dőljön el, ki nyeri a párharcot.

A Kolozsvári CFR meccsével indul a Szuperliga idei utolsó fordulója

Elkezdődik a labdarúgó Szuperliga idei utolsó fordulója, pénteken este a Kolozsvári CFR az Botoșani otthonában játszik. Pályán a Ferencváros is a magyar élvonalban, a külföldi focimeccsek mellett még téli sportok és sznúker a kínálatban.

Székelyudvarhelyi az idei női magyar sakkbajnok

A nőknél a Székelyföldről induló Lázárné Vajda Szidónia diadalmaskodott, a férfiaknál pedig az orosz születésű, de állampolgárságot váltott Dudin Gleb nyerte a 2025-ös magyar sakkbajnokságot.

A csoportkörből a kieséses szakaszba jutna a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Péntektől vasárnapig játsszák a férfi asztalitenisz Európa Kupa második körének mérkőzéseit. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK Franciaországba utazik, az egyenes kieséses szakaszba való bejutást célozza meg.

A film és Bölöni László Kovásznán és Kézdivásárhelyen

A minden idők legsikeresebb romániai magyar labdarúgójáról szóló Bölöni, az erdélyi legenda című alkotást Kovásznán és Kézdivásárhelyen is bemutatják, a közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítésen jelen lesz Bölöni László is.

Éjfélkor mondott le az Országos Sportügynökség elnöke

A közösségi médiában közzétett üzenetben jelentette be lemondását Bogdan Constantin Matei, az Országos Sportügynökség elnöke. A döntés egy kritikus időszakban érte a román sportéletet.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!