Kissé keserű szájízzel hagyta el a Csingtaóban rendezett múlt hétvégi kiemelt tornát a székelyudvarhelyi páros. Ilyés Szabolcs és Györgydeák Apor többet is kihozhattak volna ebből a versenyből, hiszen hibátlan teljesítménnyel meneteltek egészen az elődöntőig, ahol két mérkőzéslabdájuk volt a győzelemhez, és egy rossz technikai döntés okozta a vereségüket. A kisdöntőben azonban nem volt kérdés, magabiztos játékkal húzták be a mérkőzést és szerezték meg a bronzérmet.
A székely teqballosok viszont hamar túltették magukat a számukra kisebb csalódást jelentő négyes döntőn, és a hétvégi thaiföldi megmérettetésre még eltökéltebben érkeztek meg, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy nehezebb feladatuk lesz.
Ilyés és Györgydeák szöuli és bangkoki kitérő után szerdán jutottak el a thaiföldi verseny helyszínére, a Szamuj-szigetre, ahol csütörtöktől vasárnapig színvonalas tornára számítanak.
„Thaiföldön még erősebb mezőny vár ránk, többek között három kiemelkedő hazai párossal kiegészülve. A kínai tornához képest jelen lesz a Fülöp-szigeteki és a malajziai válogatott, utóbbiak szintén sepak takraw-ot (akrobatikus labdajáték, tradicionális délkelet-ázsiai sportág – szerk. megj.) játszanak és hasonlóan erősek, mint a thaiok, de mellettük indiai, indonéz, szingapúri és japán versenyzők is lesznek, valamint a Kínában tornagyőztes Bányik Csaba-Katz Balázs magyarországi páros. Itt már a csoportok is nagyon erősnek ígérkeznek” – ismertette Ilyés Szabolcs, a Góbék Teqball Team csapatvezetője.
A csoportkörben a székelyföldi páros azzal az indonéz kettőssel került össze, amelyet sikerült legyőzniük a kínai verseny negyeddöntőjében. Továbbá egy indiai és egy Fülöp-szigeteki duó lesz az ellenfelük. A kvartettből az első két helyezett jut tovább az egyenes kieséses szakaszba.
Kiemelte, bár nem ismerik az ottani körülményeket és a férfi páros mezőnyének nagy részét sem, a céljuk, hogy fényesebb érmet szerezzenek.
– mutatott rá Ilyés Szabolcs.
Vegyespárosban Györgydeák Apor az amerikai válogatott Margaret Osmundsonnal indul, akik ugyan együtt még sosem játszottak, de mivel kategóriáik elitjátékosai, így a csapatvezető biztos benne, hogy bele fognak szólni a torna végkimenetelébe.
„Jó előjelekkel, felpaprikázva várjuk a thaiföldi versenyt, remélem minél jobban tudunk alkalmazkodni a körülményekhez, és semmilyen váratlan dolog nem jön közbe. Az étkezésre is külön figyelmet fordítunk, bár a helyi ételek 80 százalékát nem ismerjük, de próbálunk abból válogatni, amiről biztosan tudjuk, hogy nem okoz felfordulást a gyomrunknak. Van olyan kaja, ami már a szemnek is nagyon furcsa, nemhogy a gyomornak. Szóval van kihívás bőven Ázsiában, de igyekszünk minden téren odafigyelni a részletekre” – jegyezte meg Szabolcs.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!